Kisné Cseh Julianna – Somorjai József szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Tata, 1997)

Antoni Judit: Ethnoarcheológiai kísérletek II. (Csonteszközök készítése)

Iára mért ütés eredményesebbnek bizonyult a felhasználható csonttöredékek szempontjából, mintha a közepére ütöttünk volna. A művelet 10 percet igényelt. A másik változatban a csontokat megszárítottuk és így végeztük el rajtuk ugyanazt a műveletet. Megállapítottuk, hogy a kiszárított csont "befűrészelése" sokkal nehezebb volt ugyan, mint a nedvesé, a törése viszont könnyebb. Az 5. kísérletben az előző nyersanyagból választottunk ki egy csontot, s azt szárazon, mindkét oldalán elég mélyen, a középvonalban bekarcolva, majd a vájatba egy éles követ illesztve, kő üllőn, egy kaviccsal a vájatba helyezett kőre ütve hasítottuk el. A következő két kísérlet (6. és 7.) során az elsőben a "B", a másodikban az "E" alapanyagból, a tisztítás során a hamuba forgatott, viszonylag száraz csontokat előzetes bekarcolás, bevájás nélkül, a középtájra mért többszöri ütéssel törtük szét. A módszer nem látszik alkalmasnak eszközök nyersanyagának előállításához (2. tábla 3-). A "D"-ben gyűjtött régi, száraz birka radius hasonló módon való széttörése (10. kísérlet) hasonlóan eredménytelen volt. A 8. kísérletben a "B" alapanyagból, hamuban meghempergetett csontot mindkét oldalon csak a központi barázda középső részén bevájva 1,5 mm mélyen a dorsalis oldalon az 5. kísérletben kipróbált módszerrel törtük ketté (2. tábla 4.). A 9- kísérlet során két darab őz metacarpust (dögön talált, száraz, kb. egy hónapig a szabadban heverő őzből) az előző módszerrel 10 perc alatt hasítottunk ketté. Ali. kísérletben a "B"-alapanyagot használtuk: a tisztítás során hamuban forgatott csontot két percre parázsló hamuba mártottuk, majd újra az előző (5. kísérlet) módszerrel hasítottuk el. A 12. kísérletben friss, de két napig napon szárított marha femurral végeztük el a hasítási kísérleteket, mindkét oldalon kicsit bevájva, a közepén 2 mm mélyre hatoló vájattal. Kő alapon, kővel ráütve törtük szét. A 13. kísérletben all. kísérletben használt anyagot két percig, az előzőnél gyengébb hőt adó parázsló hamuban megforgattuk, majd a középrészen, csak az egyik oldalon bekarcolt csontot kővel ráütve hasítottuk szét (2. tábla 5.). A 14. kísérletben az "E" anyag tisztításakor hamuba hempergetett csontját egy oldalon, középrészén bevájva, fa üllőn, kővel az oldalára mért ütéssel törtük ketté. A következő kísérletben a "D" akcióban gyűjtött, egy éve elhullott, kb. 2 éves birka- és őzcsontokból (metatarsus és metapodia) készítettünk eszközökhöz való alapanyagot, két részletben. Az egyik alkalommal mindkét oldalon a középrészen mélyebben, a csont végei felé pedig kevésbé bevájva, fa üllőn, kővel ráütve, átlag 15 perc alatt törtük szét. Sok esetben nem ott tört el a csont, ahol bekarcoltuk, ezért a második alkalommal még mélyebbre (2-3 mm) vájtuk be. Ez a művelet átlag 10 percig tartott, az őzcsont kivételével, melynek mindkét oldalán történt bevájása közel 50 percet vett igénybe. A vájat ebben az esetben a csont középrészére terjedt ki, egyik oldalon 3 mm, a másikon 2 mm mélyen. 80