Somorjai József szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Tata, 1991)

Fűrészné Molnár Anikó: A dorogi bányamunkásság lakáshelyzetének alakulása a XX. század első felében - Guzmicsné Miklós Márta: A betleni konszolidáció első lépései a politikai humor tükrében

némely változatában. Két műfaji kategória ezen a ponton megragadható különbsége veti fel számomra a politikai élclapok tartalmi minősítésének problémáját. Nem kívánom a kérdést kategorikusan megválaszolni, csupán annyit szeretnék megjegyezni, hogy az általam vizsgált élclap, a Borsszem Jankó esetében véleményem szerint ez a minősítés a szatírához áll közelebb. Természetesen ez összefüggésbe hozható a lap politikai beállítottságával. A magyarországi politikai élclapok távoli múltra tekintenek vissza. Kialakulásuk feltételez egy bizonyos társadalmi szintet, pontosabban a polgári értelmiség társadalmi megerősödését és viszonylagos önállóságát. A műfaj kezdetei a XVIII. századi Angliába nyúlnak vissza, de európai meggyökerezésében a francia hatásoknak van jelentősebb szerepe. Az első magyar nyelvű élclap 1848-ban született meg Sharivari vagy Dongó néven. Kialakulásához a vele egy időben induló német viccirodalom szolgált alapul. Tényleges előzményeinek azonban a reformkori vígjátékok, életképek és az irodalmi lapok tárcarovataiban megjelenő humoros írások és szatirikus karcolatok tekinthetők. Sajnos a műfaj reformkorban megindult virágzását a szabadságharc bukása utáni önkényuralom visszavetette. Ezért lehetséges, hogy a következő lap, Jókai tevékenységének köszönhetően, csak 1857-ben indult meg, Üstökös címmel. Az 1860-as években már gomba módra szaporodtak az élclapok, ezek egyike-másika azonban nem volt túl hosszú életű. A kiegyezés után, 1868-ban a Deák-párt lapjaként jelenik meg a Borsszem Jankó című élclap, - szerkesztője ekkor Ágai Adolf - amely az első modern értelemben vett vicclapnak számít. Már a kezdeti időszaktól kezdve, mint a kormány élclapját támadják, pedig ezt a szerepet csak 1875, a pártfúzió megvalósulása után tölti be. A lap elsősorban a polgári szabadság és egyenlőség megvalósításáért küzdött. Áttételesen kívánt politizálni, személyeken gúnyolódott, de ezzel ügyeket, eszméket, magatartásokat támadott. A 60-70-es évek egyetlen európai mértékkel és színvonallal mérhető politikai élclapja.

7 Lassan kezdett kialakulni a lap önálló profilja, kialakultak állandó figurái, amelyek közül néhány még a XX. század húszas éveiben is szerepel, pl. Vigyázó Laci. Ezekkel a figurákkal felvonultatták a korabeli társadalom néhány jellegzetes típusát. A lap kormánypártiként is mindig megőrizte a liberális szellemet, és egészen megszűnéséig, tehát 1937-ig kitartott ezen álláspontja mellett. Természetesen azért mindig meghatározó volt az éppen hatalmon lévő kormány politikai beállítottsága. Az 1919-es forradalmat követő változások ennek a lapnak az életében is törést okoztak. Ilyen törésre utal az, hogy az egyébként direkt politikai jelszavaktól mentes Borsszem Jankó 1920-as évfolyamának egyes számaiban pl. a "Hiszek egy..." olvasható. Ugyanezen évfolyamban gyakran találkozhatunk üres címlappal, a cenzúra ugyanis politikai okokbók nem engedélyezte a címlapon lévő karikatúrák kinyomtatását. Mindenképpen a rendszer stabilizálódását mutatja, hogy 1921 -tői engedékenyebbnek mutatkozott a cenzúra is a humorral, a szatírával szemben. Ettől kezdve mind jelentősebbnek bizonyult a lap az adott politikai rendszer egyes elemeinek bírálatában. Ez a bírálat azonban sohasem lépte túl az ún. "törvényes kereteket", sohasem kérdőjelezte meg a rendszer alapvető politikai jellegét. Természetesen adott politikai viszonyokat, az ellenforradalmi rendszert figyelembe véve ezt nem is nagyon tehette volna. A 20-as évekre a lap céltáblájának középpontjában a kormányok és azok tevékenysége, valamint a politikai élet élvonalában élő személyiségek álltak. Közülük ki lehet, és ki is kell emelni Teleki Pál, Bethlen István és Gömbös Gyula alakját. Ez utóbbi politikuson keresztül az egész jobboldal ellen próbáltak fellépni. A jobboldal és Bethlen ül. ezen keresztül a konzervatív nézetek elleni támadás még nem zárja ki azt, hogy az élclap ne illetné kritikával a liberális ellenzék tevékenységét is. Mindenképpen a lap ismertetéséhez kívánkozik még két név, az élclap két szerkesztőjének neve. Az egyik Molnár Jenő, aki költő és újságíró volt, és 1909 óta szerkesztője a lapnak, a 86