Somorjai József szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Tata, 1991)
Néprajz - Kövecses-Varga Etelka: Mogyórsbánya a népi építészete
Mogyorósbányán a századforduló előtt többségében lehettek a "rakott falú" és a "tömésfalú" házak. A múlt század 2. felében fokozatosan, majd századunk elejétől ugrásszerűen tértek át a vályogfalú házak építésére. Az utolsó tömésfalú házat a n. világháború után építették. Adatközlőim elmondása szerint a vályogfalú építkezésreazért tértekát, mert így gyorsabban és könnyebben ment a házépítés. A pincelakások előtereinél és az istállók, fészerek esetében láttak még sövényfalat /"pletyena sztyena"/ is, de ezek építésére már nem emlékeztek. A rakott falú és a tömésfalú házakhoz /"zemszká sztyena"/ az agyagos sárgaföldet nemcsak pelyvával /"plevi"/, hanem aprószalmával /"szlama"/ is keverték, mert úgy tartották, hogy a szalma jobban összekötötte. Ehhez rozsszalmát használtak. A szalmát szecskavágón aprították fel. A telek végéből kitermelt, vagy a falun kívüli partról idehozott földet az udvarban csak a puszta talajon, vagy gödörben /"kaluzsa"/ 40 , vízzel megöntözve keverték össze a pelyvával és az aprószalmával. A gödör kb. 3 m átmérőjű, megközelítőleg kör alakú, 50 cm mélységű volt. Ezután a sarat kapával többször átkapálták és lábbal megtaposták. Aki tehette, lovakkal tapostatta. Amikor a különböző anyagok kellőképpen elkeveredtek benne, megkezdték a falrakást. A rakott falú és a tömésfalú házaknak általában nem volt alapozása, vagy ha volt, ezt csak úgy készítették, hogy a 20-30 cm mélységben kiásott alapárokba visszadöngölték a földet. Ezután beállították a megfelelő helyekre az ajtó- és ablakkereteket. A rakott sárfal esetében a meggyúrt sarat "vellával" rakták fel a ház előre kijelölt vonalában. A fő- és közfalakat egyszerre építették. A felrakott sarat nem tömörítették, csak a villával "letapogatták". A fal anyaga a saját súlyánál fogva összetömörült. Egy-egy alkalommal 80-100 cm magasságú falat raktak fel, amelyet még "frissibe" függőlegesre faragtak. Ehhez ún. "tövető kapát" használtak. Ezután egy hétig szikkadni hagyták a falat, majd újabb réteget raktak fel rá. Általában 3 szakaszban épült fel a fal. Az egyes szakaszok közé - a jobb kötés érdekében - rozsszalmát szórtak. A tömésfalak esetében az ajtó- és az ablakkeretek beállítása után a ház alapvonalára zsaluzatot készítettek. A zsaluzat deszkáit függőlegesen levert cölöpök közé fektették. A zsaluzat szélessége 60-80 cm, magassága 80 cm-1 m között volt. A megdolgozott földet szintén villával rakták a zsaluzat deszkái közé, majd ezt elegyengették. A földet nem döngölték, csak 2-3 napig szikkadni hagyták, majd a zsaluzat deszkáit feljebb emelték. A tömésfalat az egész falmagasság elkészülte után a szükséges felületeken szintén tövető kapával egyengették le74.kép/ Az egyes falszakaszok építése előtt a korábbi falszakasz tetejére szintén rozsszalmát szórtak. A rakott falakat maguk a tulajdonosok készítették, kőművest nem hívtak. A rokon családok összesegítettek. A tömésfalak készítéséhez már sokszor hívtak kőművest. Helyben nem volt mesterember, a legismertebb, Rostás István, Bajótról járt át, pénzért, élelemért dolgozott. A vályogfalú házak építésekor már többnyire kő alapozást készítettek. Az alapozáshoz terméskövet használtak, amelyet a mogyorósi "Szikláról", vagy a bajóti Öreg-kőről hoztak. A követ ők maguk termelték ki és az erdészetnek fizettek érte. A gazdák saját maguk, a bányászok pedig a gazdák segítségével fuvarozták haza. Az alapozás málysége 80 cm, szélessége 50-60 cm-nyire emelkedett a föld fölé, míg a ház végénél alig emelkedett ki a járószintből. Az alapozást úgy készítették, hogy a köveket folyó és kötő sorokban rakták fel, és egyegy réteg kő közé híg sarat töltöttek. 153
