Fűrészné Molnár Anikó szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Tata, 1989)

Történelem - Payer Gábor: Egy 16. századi hugenotta hadvezér és terve a török európai kiűzésére

gyalogos) alkotják, a szárnyakat pedig a - mellékfegyvernemmé süllyedt - lovasság biztosítja. A lovasság védelmére La Noue gyakorlati tapasztalatai alapján (utalván a dreux-i csatára) annyi változtatást tesz, hogy a „carré"-k térközeit fedezékül hasznosítja: „Láthattuk, hogy lovasságunk milyen biztonságosan megvédhető e térközökben, s úgy hiszem, hogy ily módon az ellenfélnek igencsak rendkívüli erőfeszítésbe tellene, hacsaknem a mi hallatlan gyávaságunk közrejátszása folytán, hogy a csatát elveszítsük." (Discours XXII. 486. p.) A török Európából való kiűzését La Noue a fentiekben ismertetett stratégiai és taktikai elgondolásainak következetes alkalmazásával tartja megvalósíthatónak, mégpedig négy év alatt. Az első évben a keresztény seregek a Duna vonalán haladva visszafoglalnák Budát, a második évben pedig a Dráva vonaláig szorítanák vissza a törököket. Közben a tengeri hadműveletek során elfoglalnák az Égei-tenger legnagyobb szigetét, Eubóiát, s még néhány kisebb szigetet. A harmadik évben, a Száva vonaláig eljutva, megkezdenék Belgrád ostromát, a tengeri haderők pedig az Égei-tengert teljesen birtokukba vennék, és Szalonikit is elfoglalnák. A hadjárat legjelentősebb, negyedik évének nyarára a keresztény seregek a szárazföld felől is (Szófia, Filippopolis és Drinápoly elfoglalásával), és a tengeren is - a Dardanellákon keresztül - eljutnának Konstantinápoly alá. Ezután megkezdődne - a keresztény seregek együttes hadmozdulatai során az oszmán birodalom székhelyének mindent eldöntő ostroma. La Noue igen részletes és érzékletes képet fest - a keresztes hadjáratok krónikáiból merítve, s a kortárs híradások alapján - Konstantinápoly „hiteles" bevételéről. Ezzel a valóban nemes keresztényi tettel és fényes diadallal Bizánc - a keleti kereszténység ősi központja - ismét a keresztények birtokába jutna. La Noue ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy e nagyszabású terve megvalósításának - egyelőre - kevés a realitása. A keresztény összefogás legfőbb akadályát a hatalmi önzésben és partikuláris viszálykodásban, valamint a vallási ellentétek éleződésében látja. „És ha a keresztény fejedelmek egymással kevesebbet viszálykodtak volna, és több megértést tanúsítottak volna a szegény nép nyomora iránt, amely mindezt most Jézus Krisztus nevében felpanaszolja, bizony már rég elkerülhettük volna mindazon csapások felét, amelyek most bennünket sújtanak.... Az ami számukra leginkább hasznos és megbecsülendő, az időt a szomszédaikkal való viszálykodással tölteni, avagy a jámborság leple alatt alattvalóikra megannyi véres szenvedést árasztani, és belháborúikat állandósítani. Jól tudom, hogy vannak viták közöttünk a vallás kérdésében. Éppen ezért a katolikusok és evangélikusok nem lesznek testvérek, mégha Jézus Krisztus egyazon testéből származnak is. De ezek a szentségtörő mohamedánok, akik egy képzeletbeli Istent tisztelnek, aki (a Szent írás állítása szerint) maga az ördög, és akik bemocskolják a tisztességet és felprédálják a világot; vajon milyen egyezséget és közösséget akarhatunk velük? Az ilyen ellenséggel, akik javaink elrablói, testünk hóhérai és lelkünk megmételyezői, szembe kell szállnunk kardunk erejével. De azok között, akik az összetartozás közös jegyét viselik, a nézeteltéréseknek békésen és igazságosan kell végződnie." (Discours XXII. 515-516. p.) La Noue tehát - kételyei ellenére - végülis bízik a kereszténység összefogásában, noha tervének közeli megvalósulásában maga sem hitt túlságosan. Amint ezt maga is bevallja, e tervével legfőbb célja az volt, hogy - a török veszélyre ráirányítva a figyelmet - a korabeli keresztény Európát összefogásra buzdítsa; 94