Fűrészné Molnár Anikó szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Tata, 1989)

Történelem - Dr. Székelyné Dévai Judit: Kis magyar oktatástörténet különös tekintettel Komárom-Esztergom megyék 1868–1945 közötti időszakára

iskolaelőkészítő feladatát hangsúlyozzák. Fontosnak érzik kiemelni, miszerint az új intézmények a nem magyar anyanyelvűek gyermekeit anélkül kívánják bevezetni a magyar nyelv ismeretébe, hogy nemzetiségi jogaikat csorbítanák. A törvényjavaslat kapcsán Csáky Albin miniszter a következőket fogalmazta meg az Országgyűlés 1891. január 19-i ülésén: „Általánosan kötelezővé kell tenni a kisdedóvodák látogatását, mert ha nem tesszük kötelezővé, akkor nem is biztosíthatjuk azt a célt, amely miatt azokat felállítjuk. Ez a kötelezettség (...) csak addig terjed, ahol a szülő vagy a gyám nem gondozza kellően a gyermeket. Nem sújtó kényszer ez, mely e törvényjavaslattal a szülőkre alkalmaztatik, de jótétemény. Jótétemény különösen a szegény sorsúakra nézve, mert tekintettel azon szülőkre, kik tudatlanságból vagy közömbösségből nem gondozzák kellően gyermekeiket, az államnak kell e gyermekeket a társadalom számára megmenteni. (...) Fenn van tartva erre a jog a felekezeteknek, az egyesületeknek, jogi személyeknek és magánosoknak, és a községek kötelezettsége csak akkor áll elő, ha más ilyen óvoda nem létezik. Végül, ha mindezen faktorok összeműködése nem elégséges ahhoz, hogy az óvóintézetnek felállítása biztosíttassék, akkor az állam kötelez közbelépni, hogy saját erejéből pótolja azt, amire mások nem képesek. így aztán reméljük, hogy a törvénynek sikere lesz, és hogy hazánk nagy része megfelelő időben, megfelelő kisdedóvási intézetekkel lesz ellátva." A vázolt kép azonban - amint látni fogjuk - még hosszú ideig csak ideál maradt. Az intézeteknek - az alapító község, felekezet, egyesület stb. anyagi lehetőségeihez mérten - három típusát teremtették meg: a teljes óvodákat, az állandó (téli-nyári) és a nyári menedékházakat. Az oktató-nevelő munka feltételeit a századforduló után néhány évvel így foglalta össze a miniszteri jelentés: „A kisdedóvó-intézetek statisztikai adatai a kisdedóvás ügyének elég kedvezőtlen állapotát tárják fel előttünk. Nincs elég óvóintézetünk! az 1891. XV t.cz. az általános óvókötelezettség kimondta ugyan, de annak megvalósulásától az elmúlt 17 év tapasztalatai szerint még nagyon is messze vagyunk. A népszámlálási és népmozgalmi adatokból kiszámított 1319 693 óvókötelesnek csak 17,2%-a járt óvóintézetbe; ha pedig eltekintünk a nyári menedékházakban történő, nagyon is problematikus pedagógiai értékű ideiglenes gondozástól, akkor azt látjuk, hogy az óvóköteleseknek csak 13,9%-a részesült állandó, illetőleg egészen éven át tartó nevelésben. A baj nemcsak abban rejlik, hogy kevés kisdedvédő-intézetünk van, hanem, úgy látszik, a társadalomnak a kisdednevelés ügye iránt való közönyösségében is, amelyen még az államnak a kisdedvédelem általánosítására irányuló törekvése is megtörténik." Nem mutatnak sokkal jobb képet a helyi statisztikák sem. Esztergom vármegye 53 helységében mindössze 7 rendes kisdedóvó, Komárom vármegye 94 településén 29 rendes intézmény, 4 állandó, 11 nyári menedékház működött 1907-08-ban. A beíratottak száma 687, illetve 3805 volt, mely a megfelelő korú gyermekek 9,7, valamint 20,7%-át tette ki. Egy-egy intézményre Komárom és Esztergom megye területén 86,5, illetve 98,1 gyermek jutott, míg az országos arány 87,3 volt. Sajnos, az 193738-as miniszteri jelentés adatai kevésbé részletesek. Mindössze annyit tudunk, hogy megyénk 38 óvodával és 6 nyári menedékházzal rendelkezett. Egy óvónőre ekkor a vármegyékben 80; a városokban 46, országos átlagban pedig 71 gyermek jutott. Ez is jelzi, hogy a hatékony oktató-nevelő munka egyik legfontosabb akadálya még mindig az intézetek kis száma, és ebből következően a meglévő óvodák zsúfoltsága volt. 144