Bíróné dr. Szatmári Sarolta szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Tata, 1986)

Vékony Gábor: Koroling birodalom „délkeleti” határvédelme kérdéséhez

Chirihstetinig (PFelsőmarác környéke). A birtok észak—déli kiterjedéséből következően keleti határa sem lehetett nagyon távol a Szőcei-pataktól, Zalaháshágynál, de Hagyárosböröndön túl aligha kereshetjük, azaz, ezen a vidéken helyezkedett el a szlovén Mark, esetleg Hegyháthodásztól északra. A meghatározás pontatlanságaitól eltekintve, bizonyosnak vehető, hogy Salapiugint ezek után a Szőcei-patak és a Zala alapján határozhatjuk meg, vagyis valahol Zalalővő és Felsőjánosfa környékén helyezkedhetett el. Valóban, ezen a területen a Szőcei-patak torkolatától keletre, a Palotai pataktól nyugatra találunk egy délre nyúló meandert, ami jellegében egyezik a Persenbeuggel

172 és jól érzékelhető. Salapiugin tehát a Szőcei-patak torkolatánál lévő Zala-szakasz környékével azonosítható. A 860-as oklevél következő helyneve Chuartinahu. Az Arnulphinumban Quartinaha alakban találjuk, a Conversioban ugyanígy,

173 hasonlóképpen a regensburgi liber traditionumban,

174 tehát bizonyára az -aha végződést kell helyesnek vennünk, ami azt is jelenti, hogy víznévvel állunk szemben. Az -ni-in végződés genitivus lesz, így a névalak vizsgálandó töve Q(ch)uart(i)-. Ennek olvasatakor mindenesetre figyelembe kell vennünk, hogy a 860-as oklevél szókezdő spiránst ad, azaz a névtő *chvart(i)-alakban olvasandó. Ez az olvasat megáll a q-val kezdődő írásképek esetében is. A dalmáciai H var nevét a középkorban következetesen Qu-val írják. így 1239: ep-us Quarensis,

175 Quarra,

176 sec. 14.: insula Quarre, Huarre, Chuarre.

177 A horvát Hvar ugyanakkor egy eredetibb dalmata Fara-nak felel meg, ahol Skok szerint a dalmata /-helyettesítésére szl. Az;-.

178 Noha szl. chv~f váltakozásra vannak (késői) adataink,

179 idegen nyelvi / szl. hv helyettesítésére csak ez az egy adatunk lenne, e megfelelés magyarázatánál nyilván a dalmata nyelv jellemzőit kell figyelembe vennünk. A dalmatában pedig a proto-roman zárt a, ill. rövid 5-nak wa felel meg, azaz a dalmata Fara esetében egy másodlagos Fwara<Fara fejlődést is feltehetünk.

180 Ennek lehetőségére utal Hvar nevének helyi Főr ejtése is,

181 s egy dalmata fw- hangcsoport esetén érthetőnek látszana a szláv Aü-hanghelyettesítés is. Mivel korszakunk írásbeliségében a qu betűcsoport használata nem latin eredetű tulajdonneveknél elenyészően adatolt, talán nem járunk messze a valóságtól, ha a Chuartinaha név eredetét Hvar analógiája alapján a DNy-magyarországi romanizmusban keressük. Hogy NyugatMagyarországon latinul beszélő népcsoportok megérhették az Árpád-kort, arra már Melich,

182 Moór

183 és Pleidell A.

184 rámutattak. Néhány földrajzi név folyamatos meglétén (Savaria~Zöbern, Mursella~ Marcal, Sala~Zala, ?A1bantia~Lafnitz: inkább szl. Labica (Alb-) n. Labenza), kívül erre a népi kontinuitásra valóban alig van adatunk, ez azonban nem zárhatja ki, hogy ilyen népcsoportok létével, s ennek megfelelően helyneveikkel ne számoljunk. Ebben az esetben a IX. századi Chuart(i)- egy nyugat-dunántúli proto-roman alak írásképe lenne. Nos, E. Kranzmayer mutatta ki, hogy a pannon-románra jellemző a k>x változás.

185 Úgy tűnik, legalábbis szórványosan megvan a dalmatából ismert ö\a > wa változás is, a IX—

X. században ugyanis Karinthia nevét néha Quarant-, Quadrant- alakban írják.

186 Chuart- ezek szerint egy Kört/Kart- származéka lenne. Hasonló alakként a terület római korában csak 54