Bíróné dr. Szatmári Sarolta szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Tata, 1986)

Vékony Gábor: Koroling birodalom „délkeleti” határvédelme kérdéséhez

Sebechke, 1364: Sebecke,

197 ill. 1426: -sebeske és nemesi névben 1328: Zebuske.

198 A mai Cserta mentén Keresztúr és Lickóvadamos környékén említik a középkorban ezt a vizet,

199 találkozunk azonban vele Nova környékén is.

200 Abból a körülményből, hogy Milej vidékén és Novától délre is ismerünk Zebecke nevű helységet, már Müller R. arra következtetett, hogy a Cserta középkori neve (a mostani megfelelőjére nincs adatunk) Zebecke volt.

201 Mivel másként aligha képzelhető el két, egymástól messzefekvő falu azonos elnevezése, s ugyanazon vízfolyás mellett több helyen azonos vízemlítés, biztosnak kell vennünk a Cserta középkori Zebecke nevét, legalábbis az Alsó-Válicka torkolatáig (NB a két azonos nevű falu ugyanúgy a forrásvidéken, ill. a torkolatnál található, mint azt a Szőcei-pataknál láttuk.) Nos ennek a névnek világosan kettős alakja van. A Sebeczka~ Sabuchka~ Sebechke változatban eredeti intervokális — c-t. a -sebeske~Zebuske változatban -s-t találunk. Nézetünk szerint ez a kettősség közvetlen bizonyíték arra, hogy a Zebecke név valójában egy melléknévi sabicska alakból származik. A szlovénban ugyanis abban az esetben, ha bizonyos magánhangzóra végződő szó -sk melléknévi képzőt kap, így -c + sk esetében is -s hangcsoportot találunk, azaz eredetibb Sabicska (»Zebecke) mellett várható egy Sabiska (»Szebeske) változat is; a kettős magyar formát aligha magyarázhatjuk ettől eltérő módon. Az eredetibb Sabicska jól bizonyítható az 1269-es Sabuchka adatból, így a Zebecke esetében ugyanolyan fejlődéssel állunk« szemben, mint a szl. Rabica> m. Rabuca/Rebuca esetében,

202 a máig röjzült név egy szl. Sabicska > m. Szàbickà > Szebicka > S zebücke> S zebecke/Zebecke fejlődés eredménye. Hogy a Zebecke neveknek és a 860-as oklevél Sabnizának valóban köze van egymáshoz, arra más adatunk is van. Müller nyomán ismerjük meglehetősen késői említésben 1558: Zenyczwyze nevet.

203 Erről nála a következőket olvashatjuk: „Nem tudjuk pontosan azonosítani... A tőle K-re és Ny-ra elterülő birtok felosztása kapcsán szólnak róla, de a Kislengyel-patak és valamennyi őt tápláló erecske megközelítően É —D irányú." E fogalmazásból is kiderül, hogy kézenfekvő és különösebb akadálya nincs Zenyczwyze Kislengyel-patakkal történő azonosításának. A Kislengyel-patak viszont azonosítható a középkori Zebeckével, ill. a Csertával.

204 Nagy a valószínűsége, hogy a Zenycz-alakot azonosíthatjuk a IX. századi Sabniz formával. A XVI. században ugyanis helyesírásunk a zs hangot sokszor z-vei jelöli,

205 az első szótagbeli -e- is jelölhet ö-t, mint Felsőrönök esetében 1422: Renuk,

206 amellett, hogy itt az -ő-~-ö- nyelvjárási illabiálizálódásával is számolhatunk, azaz a vizsgált íráskép Zsenic~ Zsönic alakban olvasható. Mivel a 800—1050 között átvett szl. -b- ófn. -^-ként jelentkezik,

207 a IX. századi Sabniz folytatása *zavniz. Ezeknek a magyar alakhoz való viszonya ugyanolyan, mint a szl. Ribnik ófn. > Rivnik > m. Rőnök

208 esetében. Az ófn. *zavniz a magyarban saunte > seünic > sőnic > zsönic > Pzsenic vagy zsáunic > zseünic>zsönic>zsönic alakokon keresztül fejlődhetett, utóbbi alak (vagy illabializálódott változatának) lejegyzése a XVI. századi Zenyc (wyze). Sabnizra vonatkoztatható névalakjaink ilyenformán jó! kiegészítik egymást, így alig van különösebb okunk kételkedni egy Sabniz ~ Zebecke azonosításban. 56