Bíróné dr. Szatmári Sarolta szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Tata, 1986)

Fürészné Molnár Anikó: Munkásmozgalom a tokodi üveggyárban a gazdasági válság idején

„Azt tartanánk célravezetőbbnek — tolmácsolta Schönherr József a tokodi üveggyári munkások kérvényét Aschner Dávid igazgatónak 1930. október 22-én —, ha a tekintetes Igazgatóság nem a munkások elbocsájtását, hanem esetleg a csökkentett műszakot vezetné be .. . arra az időre, amíg a vállalatnak megfelelő rendelései nincsenek. Az ilyen megoldás azért volna kívánatos, mert egyrészt a munkásoknak mégis csak biztosítva volna a legszűkösebb kenyere, míg a vállalatnak a munka megindulásakor birtokában lennének a bedolgozott ismert munkásai."

39 1930 decemberében az üveggyárban újabb elbocsátásokra került sor. A szakszervezeti helyi csoport elérte az üzemvezetőségnél, hogy az elbocsátott munkások — tekintettel a téli időre — a lakásokban maradhassanak addig, amíg munkát nem kapnak. Munkanélkülivé vált társaikat külön segélyben is részesítették, s azért harcoltak, hogy az elbocsátottakat a gyár visszavegye. 1931. február 4-én Bernáth Ferenc bizalmi büszkén írta Schönherrnek: „Értesítem Önt, hogy azoknak akiknek felmondtak, illetve már munka nélkül vannak, eljártunk az ügyében az igazgató úrnál, és nagy nehezen sikerült, hogy vissza vette őket, jelenleg most napszámba, de van remény arra is, hogy a műhelyben kapnak majd elhelyezést. Továbbá értesítem — válik a levél hangja keserűvé —, hogy nálunk mind a két kemence javítás alatt áll, és az egész üvegfúvók napszámba dolgoznak, körülbelül egy kemencén kezdünk március 1-én."

40 Az igazgatóság 1931. március l-ig teljesen megszüntette Tokodon a villanykörte gyártását. Az üvegfúvók munkabérét annyira leszorították, hogy a szakmunkások és a napszámosok bérei között már nem volt különbség. A munkanélküliséget kihasználva, az igazatóság visszavett ugyan munkásokat, de csak a legalacsonyabb bérek mellett alkalmazták őket. A szakmunkások munkabéreit pedig folyton csökkentették, azt a visszavett munkások munkabéréhez mérték. Év végéig tovább romlott a helyzet. „Csiszolókra egyáltalán nincs szükség és kilátás sincs arra, hogy később kellene — jegyezték be a szakszervezeti helyi csoport jegyzőkönyvébe 1931. XI. 6-án —, csak 6 és 7 órát dolgoznak, ... de az elbocsájtás már nem csak a csiszolókra szól, hanem az üvegfúvókra is, mert nincs rendelés."

41 1932. márciusában az igazgatóság a munkanapok számát heti 4 napra csökkentette. Eggenhoffer igazgató „behívatta a bizalmiakat és tudomásukra hozta, hogy heti 4 napban fognak dolgozni, mert nincs rendelés. Ellenkező esetben kb. 40 embert el kellene bocsátania."

42 A tokodi munkások vállalták a rövidebb munkaidős foglalkoztatást, a 4 napos munkahetet — lemondva ezzel keresetük egy részéről —, hogy ne kerüljön sor további elbocsátásokra, s ne maradjanak újabb családok kenyér nélkül. Ezzel ismét az összefogás, a szolidaritás ragyogó példáját adták. 181