Bíróné dr. Szatmári Sarolta szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Tata, 1986)

Fürészné Molnár Anikó: Munkásmozgalom a tokodi üveggyárban a gazdasági válság idején

ban

5

, hogy „a gyárban dolgozó szaktársak között nincs meg az összetartás" és a nyilvános taggyűlés elnöke arra szólította fel a tagságot, hogy „most már lássanak komolyan a csoport megerősítéséhez." A csoportnak ekkor 110 tagja volt, de csak a fele jelent meg a gyűléseken.

6 Sokan nem törődtek a szervezetükkel, mert egyszerűen nem tudták, hogy mit is jelent szervezett munkásnak lenni. Ezt azonban nem lehet az üvegfúvók rovására elkönyvelni, hiszen munkásgyűléseket nemigen láthattak, munkáselőadások is ritkán voltak, s az üvegfúvók legnagyobb része sem írni, sem olvasni nem tudott. Igaz, hogy a munkásújságok terjesztését a hatóságok nem is nézték jó szemmel. Ezekben az években a szakszervezeti helyi csoport vezetősége gyakran változott. Nem tudtak eredményes munkát végezni, a munkások nem támogatták őket, mert hanyagul feleltek meg hivatásuknak. Ezek az évek jelentették a tokodi munkások mozgalmaiban a „tanulóéveket", az első szárnypróbálgatásokat az 1929-es és 1930-as nagy sztrájkmozgalmak előtt. Ebben az első szakaszban a tudatos elemnek, a szervezettségnek még igen csekély szerepe volt az osztályharcban. A munkások, meggyőződve követeléseik igazságosságáról, bérharcot kezdtek anélkül, hogy az erőket és a következményeket mérlegelték volna. Az alacsony munkabérek, a hosszú munkaidő, családjuk nyomorúsága késztette az üveggyáriakat ezekre az ösztönös harcokra, amelyeket egyúttal osztálytudatra eszmélésük első jeleiként értékelhetünk. Bármennyire is magukon viselték ezek a harcok az ösztönösség jellegét, a céltudatos szervezkedés hiányát, ezek a kezdetleges munkabeszüntetések a mozgalom fejlődése szempontjából mégsem tekinthetők hiábavalónak. Az 1923-as bérharcokat leginkább kiváltó ok a pénz egyre gyorsuló romlása volt. A fő követelés a béreknek az emelkedő árakhoz való arányosítása lett. A tokodi üveggyári munkások 1923. április 4-én 80%-os béremelési kérelemmel fordultak az igazgatósághoz. A munkásokat egyenként behívták a gyár irodájába, s ott a csendőrség vallatni kezdte őket. A „csendőrség 'működésbe' lépett — tudósított az eseményekről az Üvegipari Munkás

7 —, mire a munkások felvették a munkát." Cservenka Ferencet a szakszervezeti csoport vezetőségi tagját pedig kitiltották az országból. Az üveggyáriak végül is 40%-os bérjavítást kaptak. Júniusban újabb 30%-os bérjavítást értek el.

8 Augusztus 17-én, bérdifferenciák miatt, beszüntették a munkát.

9 Kétnapos tárgyalás után azonban megegyezésre jutottak, s a munkások újból munkába álltak. A busás profitot hozó megrendeléseken dolgoztató tőkések inkább némi áldozatot hoztak, mint hogy kockáztassák a termelés menetét. „Nagyobb munkásmozgalom Tokodon az elmúlt üzemévben nem fordult elő" — rögzítették az 1924. május 31-i igazgatósági ülés jegyzőkönyvében. Ez annak tudható be, írták, hogy „Munkásaink részben természetbeni élelmicikkekben, úm. liszt, zsír, kávé, só, burgonya, szappan, petróleum, hozzáértve a szabad lakást, fűtést és világítást kapják a munkabéreket, részben pedig készpénzfizetésben. — A természetbeni szolgáltatások nyújtásával éppen, mindenkor bizonyos valorizált munkabérekben részesültek a munkásaink."

10 Aschner Dávid elégedetten számolhatott be az 1924-es üzletévvel kapcsolatosan is arról az igazgatósági ülésen, hogy „munkásmozgalom gyárunkban nem volt.

11 — Az utolsó bér javítás 1924. 174