Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Tata, 1968)

Az esztergomi várkápolna XIV. századi falképeinek ikonográfiai vizsgálata

rázolásmódját és jelentését. A humanisták felfedezik az „Oracula Sybülina"-t, a szibillák jóslatainak gyűjteményét, amelyet i. e. a II. században az alexandriai zsidók állítottak össze. 1458-ban kiadják az ókeresztény Lactantius művét, amely tíz szibillát említ: Persica, Libica, Delphica, Ciumeria. Erithrea, Samia, Cumana, Hellespontica, Phrigica, Tiburtina.

12 Az egyes szibillákhoz kapcsolt jóslatok megegyeznek az „Oracula"-val. Ez a tíz szibilla jelenik meg a sienai dóm márványpadlóján, Agostino di Duccio^ reliefjein a rimini-i S. Francesco-ban, Jörg Syrlin kórusszékein az ulmi Münsterben, és beauvaisi katedrális nyugati kapuján az evangélisták, illetőleg az egyházatyák között. 1481-ben Itáliában megjelenik Filippo Barbieri munkája Sz. Jeromosról és Sz. Ágostonról,

13 amelyben külön fejezetet szentel a szibilláknak és prófétáknak. A szibillák számát tizenkettőre növeli, a korábbi tízhez hozzáteszi Agrippinát és Európát. Majd párhuzamba állítja a tizenkét szibillát a tizenkét prófétával — a pogányságot a zsidósággal — és a megfelelő idézetek segítségével párbeszédet alakít ki közöttük. Barbieri jellemzi az egyes szibillák megjelenési formáját, korát, öltözetét, feliratát és jelvényeit. Födetlen fővel sohasem jelennek meg a szibillák, többnyire „cum velő". Filippo Barbieri leírását ezután programszerűen követik a képzőművészeti ábrázolások egész Európában. Baccio Baldini már 1481-ben Barbieri alapján készíti a prófétákat és szibillákat ábrázoló rézmetszeteit, Ghirlandaio a firenzei S. Trinita szibilla freskóit, Pollainolo IV. Sixtus síremlékének szibilla-alakjait, Pinturicchio a vatikáni Borgia-lakosztály szibilla-képeit és ezt követik a francia featedrálisok (Aix, Amiens) és miniaturák (Heures de Louis de Laval — Heures de Rene II. de Lorrain) ábrázolásai is. Számunkra nem jelentéktelen, hogy Mátyás király breviáriumát 1492-ben Atta vante, a híres firenzei miniator ugyancsak a Barbieri-féle szibilla ábrázolásokkal díszíti. A próféta- és szibilla-ábrázolások történelmi áttekintése után vizsgáljuk meg,' hogy az esztergomi várkápolna négy, ifjút ábrázoló mellképe lehet-e szibilla kép. Ha az esztergomi falképeket a középkori szibillaábrázolásokkal összevetjük, főképpen a kortárs Giovanni Pisano szibilláival, alapvető felfogásbeli különbséget állapíthatunk meg. Giovanni Pisano valóban látnoki erejű és ennek megfelelő mimikájú-gesztikulációjú nőalakokat ábrázol, míg az esztergomi falképeken jámbor, halkszavú, szelíd expressziójú szentek jelennek meg. Ezen felül — a középkori nő-ábrázolásokkal ellentétben — fedetlen fővel látjuk őket. Az esztergomi képek tehát nem nőket ábrázolnak. A lágyabb arcmintázás, amelyet négy képen látunk, általánosan ismert a trecento művészet férfiábrázolásában. A fejek körüli dicsfény pedig kizárja, hogy pogány jósnőket lássunk e képekben. A nyilvánvaló ellentét ellenére, ami az esztergomi mellképek és az ismert szibilla-ábrázolások között fennáll, szakirodalmunk mégis szibil12 Lactantitis: Libri Divinarum Institutianaim. 11b. 4. cap. 18—19. Migne: Patrologia Latina, Tom. 6. Paris, 1844. 502—513. 13 Barbieri: Discondantiae nonnullae inter S. Hieronymum et Augustinurn, 1481. 226