Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyüszi László (szerk.): Annales Tataienses V. Környezetváltozás, termelés, fogyasztás: a történeti ökológia kérdései. Tata, 2006.
Musicz László: Tata madártani jelentőségének áttekintése
Talán nem túlzás, ha Tatát az évezredek óta hűségesen és hihetetlen tömegekben ideérkező vadludak révén a „Vizek Városa" mellett a „Vadludak Városának" is nevezzük. Valóban méltó ezen új mítoszra, hiszen nincs még egy ilyen hely tán világszerte sem. TATA EGYKORI MADÁRVILÁGÁNAK KUTATÓI A Tatai-medence madárvilágára vonatkozó legkorábbi ismereteinket azok a pleisztocénkori leletanyagok nyújtják, melyek századunk folyamán kerültek napvilágra Tata mésztufabányájából, a tatabányai Szelim-barlangból, illetve a kissé távolabbi bajóti Öreg-kő barlangjából. Az így előkerült fosszilis csonttöredékek (pl. nyírfajd, sarki hófajd, havasi hófajd, havasi varjú) egyrészt az akkori eljegesedéssel összefüggő klímára engednek következtetni, másrészt kiterjedt vízivilágra utalnak (pl. haris, guvat, pajzsoscankó, nagy póling). Az ezt követő időkből szinte semmi leletanyag nem maradt fenn és a gazdag madárvilághoz csupán középkori feljegyzések, útleírások, vadászati statisztikák nyújtanak némi adalékot. Ezek közül említésre méltó a gödények tömeges tatai megjelenéséről szóló feljegyzés, melyre a tatai kegyesrendi ház 1767-es évkönyvében bukkant Dornyay Béla 1914-ben. Tudományosan is értékelhető madártani adatokkal szinte csak a 20. századból rendelkezünk. A századforduló táján elsősorban Diósy Gyula, Schenk Jakab, Warga Kálmán, Dornyay Béla megfigyelései, munkái azok, melyek ismereteinket jelentősen bővítik. Később Keve András (a Madártani Intézet egykori igazgatója), Porga Zoltán (egykori tatai vadászember), Schmidt Egon (a madárkedvelők berkeiben napjainkban egyre közkedveltebb író és rádiós műsorvezető) és Sterbetz István (a Madártani Intézetnek szintén egykorvolt igazgatója, neves vadászíró) publikációi említésre méltók. A madártani kutatások terén az 1960-as, 1970-es évek eredményeztek gyökeres változást, hiszen a Skoflek István vezette tatai Herman Ottó Kör és az 1974-ben megalakult Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MMTE) népes tagsága minden korábbinál intenzívebb ornitológiai tevékenységet folytatott, illetve folytat jelenleg is. Skoflek István volt az MMTE első megyei elnöke, akit 1981-ben bekövetkezett halálakor a slittői Sághy Antal váltott tisztségében. A térséget érintő madártani kutatások terén az 1970-1990 közötti két évtized jelentette az egyik hőskort. Az egyesület tagjainak köszönhetően, 1973-ban összegzés látott napvilágot Tata madárvilágáról, s a Czégényi-malomban kiállítás készült a Tatai medence élővilágáról. Az 1970-es évek végén a madármegfigyelők még kicsit különcnek számítottak, de körük ma már népes és közismert. Hiba volna persze csak azMMTE-t kiemelni a tatai természetvédelem területén. Mindenekelőtt az 1970-es években Magyarország-szerte ismertté vált Herman Ottó Kört kell megemlíteni. Legendás vezetői, Skoflek István és Árendás Vera, az Eötvös József Gimnázium tanáraiként bámulatos módon értették a módját annak, miként ösztönözzék a diákokat és felnőtteket is önálló és persze csapatmunkára, miként faragjanak belőlük szinte észrevétlenül elkötelezett természet142
