Kisné Cseh Julianna (szerk.): Annales Tataienses III. Régészeti adatok Tata történetéhez 1. (A Tatán 1999-ben megtartott tudományos ülésszakon elhangzott előadások anyaga). Mecénás Közalapítvány, Tata, 2003.

Ifj. Bóna István: A tatai római freskós szoba mennyezetének restaurálása

mek beemelése előtt már milliméteres pontossággal megtörtént. A helyükre beépített modulokon a freskó-mintáknak tökéletesen stimmelniük kellett (VIII. tábla 1.). A freskótöredékek kezelése A plafon eredeti római vakolata sokkal vastagabb volt, mint az oldalfalé, nagyobb darabokban maradt fenn és gyengébb, porlékonyabb is volt. így erősebb ragasztót kellett alkalmaznunk a mennyezetre erősítéshez és kénytelenek voltunk a freskók vakolatát szilárdítani is. A helyesen fixált és szilárdított festmények később jobban bírják az időnként elkerülhetetlen tisztításokat is. Freskó szilárdításra és fixálásra hazánkban az elsők között alkalmaztunk egy olyan eljárást, amely saját anyagával rokon vegyülettel erősíti meg a vakolatot. Egy olyan vegyszerrel - etil-kovsavészterrel - itattuk be a töredékeket, ami mintegy két hét alatt vegyileg a kvarchomok anyagához nagyon közeli szilikát kötőanyaggá alakul. A művelet előtt hosszas vizsgálatokat folytattunk. Ez az anyag ugyanis nem vonható ki többé a vakolatból, és ez ellentmond az egyik legfontosabb restaurátori alaptörvénynek, a viszszafordíthatóságnak. Várható tartóssága és főbb tulajdonságai viszont minden korábban alkalmazott anyagénál jobbak. A közelmúlt sok kedvezőtlen tapasztalata a legkiválóbbnak gondolt műanyagokkal amúgy is a szervetlen anyagokra irányította a figyelmet. Fontos érv volt az is, hogy bebizonyosodott: ez az anyag egyáltalán nem gátolja a vakolatban lévő káros sók kivonhatóságát. Mire ugyanis a szilárdítás kérdéséhez elérkeztünk, észrevettük, hogy az oldalfalon sókivirágzások jelentek meg. Ezek vizsgálata is folyamatban volt, és nagyon érdekes eredményre vezetett. Több igen káros sófajtát sikerült kimutatni. A legveszélyesebbről, a thenardite-ról kiderült, hogy a mennyezeti, illetve a beépítetlen oldalfal-töredékekben nem mutatható ki. Ezért arra gondoltunk, hogy a restaurálás során kerülhetett a vakolatba. A további vizsgálatok - jelenleg legalábbis úgy tűnik -, igazolták az elgondolásunkat. A Móré Miklós munkássága előtt helyenként alkalmazott gipsz és a vízüvegből kiváló nátrium-karbonát reakciója ugyanis thenardite-ot eredményez. Ezzel a nagyon káros anyaggal a mennyezet teljesen általunk rekonstruált részén nem kellett számolnunk, azonban a vizsgálatok itt is éppen elég sótartalmat mutattak ki az óvatossághoz. (A plafon mintegy egyharmadát már félig kész állapotban vettem át az előző restaurátoroktól. Ok szintén alkalmaztak vízüveget. Ezt amennyire lehetséges, igyekeztem eltávolítani. Ennek ellenére a mennyezet ezen részein már meg is jelentek a jellegzetes elváltozások, ezek anyagairól nincs vizsgálati adatunk.) A beépítés kicsit másképpen történt, mint az oldalfalon. Ennek a módját leírásból szinte lehetetlen elképzelni, ezért az érthetőség kedvéért fényképeken mutatjuk be a teljes munkafolyamatot. A végső falfelület kialakítására olyan vakolatréteget alkalmaztunk, melynek teljesen műanyag (sztirol-akrilát) a kötőanyaga, töltőanyaga pedig kvarchomok és perlit keveréke volt. Ez kitűnően tapadt a fémhez, a poliuretán habhoz, és jól festhető is. Látszatra megtévesztésig hasonló egy hagyományos vakolathoz. Az anyagot egyetlen vékony rétegben hordtuk fel, szemben az oldalfalon alkalmazott bonyolult, több réte155