Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.
Dóka Klára: Mezővárosok az egri püspökség és káptalan birtokán a 18. században
mánygyűjtemény jelent meg, mely az eseményeket levéltári források alapján kíséri végig. Ezt tekintjük összefoglalásunk alapjának. 20 Ismeretes, hogy Polgár 1613-tól hajdúváros volt, amit az 1622. évi 16. te. megerősített. A káptalan a török kiűzése után, 1691-től indított pert visszaszerzésére. Ez 1699-ben számára kedvező döntéssel zárult. Visszakapta a várost azzal a feltétellel, hogy tiszteletben tartja a hajdúk jogait. A döntést követően 1701-ben kötöttek szerződést a lakossággal: csak pénzszolgáltatást írtak elő, de a polgáriak ez ellen is tiltakoztak és a kamaránál kerestek pártfogást. A kamara mint hajdúvárost 1702-ben összeíratta a települést, felfüggesztette a káptalan jogait, ami újabb per tárgya lett. 1712-ben a nádor utasította Szabolcs megyét, segítse vissza jogaiba a káptalant. Az utasítást újabb szerződés követte, mely szerint a polgáriak a káptalannak évente 1000 forintot és ajándékot adtak. A törvényhozás 1715-ben úgy rendezte a hajdúvárosok ügyét, hogy azokat Szabolcs megye alá rendelte. A megye összeírásra adott utasítást, mely szerint ekkor 75 gazda élt Polgáron. 604 köböl vetéssel, 71 kaszás réttel rendelkeztek mindössze, melyet a Tisza árvize is veszélyeztetett. Szabolcs megye első intézkedése volt, hogy az újonnan fennhatósága alá került városokra a hadi és házi adót kivesse és mielőbb behajtsa. Ez a polgáriak számára elviselhetetlen terhet jelentett, ezért 17161718 közt elhagyták a települést. 1726-tól a Helytartótanács egyre nagyobb nyomást gyakorolt a káptalanra, hogy a vidékre új lakosokat hozzon. Mivel a Tiszától délre eső területek is lakatlanok voltak, Hont, Esztergom, Nógrád megyéből kellett új telepeseket hozni, akikkel 1727-ben szerződést is kötöttek. E szerződés három évi adómentességet ígért, majd ezt követően az ökörrel rendelkezők pénzzel, gabonával és ajándékokkal tartoztak. A káptalan fő célja az volt, hogy a beköltözők három év letelte után ne hagyják el a települést, melynek a 18. század közepéig teljes határát birtokolták. A két szomszédos pusztát - Tikost és Borockást - nem a káptalan adta bérbe, hanem a város. A korábbi protestáns hajdúk helyett a lakosság katolikus, szabad költözködési joggal rendelkező jobbágyokból és armalista nemesekből állt. Utóbbiak igyekeztek vezető szerepet kapni, de általában nem jártak sikerrel. 1729-ben már újra mezővárosként tartották számon Polgárt. Különleges joga volt, hogy a hadiadót a megye egy összegben rótta ki, és azt a közösség osztotta fel és hajtotta be a lakosoktól. Ezt a lehetőséget, mely a portaszám felemelését lehetetlenné tette, „separata portá"nak nevezték. 1802-ig ez az adószedési kiváltság hozzátartozott a volt hajdúvárosi jogokhoz. A megye és a káptalan adóügyekben gyakran került szembe egymással: Polgár lakói az egyházi földesúrtól reméltek védelmet a megye ellen. 1756-ban a káptalan közbenjárásával Polgár vásártartási jogot kapott, hidakat, töltéseket építettek, hogy az árvizes területen el lehessen érni a mezővárost. A vásárok azonban nemcsak a kereskedelmi forgalom kialakításában játszottak szerepet, hanem itt adódott lehetőség az uradalmi gazdaságokban tartott jószágok érté247
