Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.
Dominkovits Péter: Nemesek Szombathely szabadalmas püspöki mezővárosában a 16. század végén, a 17. század elején
északnyugat-dunántúli forrásbázison alapuló tanulmány megállapította: a térség gazdasági életében a méz előállítása és kereskedelme nagy jelentőségű volt, a 15. század végi, 16. század eleji kivitelben bár teljességgel más nagyságrendben, de az élőállat és a bor után következett, a bőrökkel, halakkal azonos értékben. Távolsági kereskedelemben betöltött szerepe a táplálkozás kultúrával függött szorosan össze, és a nádcukor, nád porcukor nyugati irányú elterjedésével bár fokozatosan jelentőségét vesztve visszaszorult, de Magyarországon - és ahogy a szombathelyi példák is mutatják, a bécsi medencében - monopolszerepét a 17. század első felében is megőrizte. 82 Ezek az eredmények teljesen más összefüggésbe helyezik az önmagukban könnyen bagatellizálható elszórt adatokat; miszerint Szombathely város lakói, s közöttük sok nemesi jogállású személy is, folyamatosan érdekeltek voltak mind a szűkebb, mind pedig a tágabb régió mézkereskedelmében. így Szele Mihály is, aki még 1604 Karácsonyán bécsi útjában 5 tung mézet a Sopron megyei Kőhalmon egy barátja házánál hagyott, amit a következő év Virágvasárnap táján (április 11. körül) Tapolczay Pál megszerzett és szekereket fogadva Bécsben eladott. Szele jóval az eset után, 161 l-ben 50 ft kárát kereste Tapolczayn. De ez a kellemetlen eset cseppet sem szegte kedvét, hisz l6l4-ben hasonlóképpen mézzel üzletelt. 83 Nemes Földes Bálint özvegye, Katalin asszony 1615 során bécsi felvásárlási érdekeltséggel, az aktuális árakat jól ismerve, 35 tung méz ügyében perelt. 84 A replikákból kihámozható: a szombathelyi kereskedők egyrészt a közeli vásárokban 85 más, árufelvásárlással foglalkozó kereskedőknek adták tovább a mézet, de olykor - és ez a fennmaradt anyag jelentősebb része - nagyobb tételeket saját maguk is szállítottak Bécsbe. Bár kereskedelmi hálózatuk szerkezetéről a forrásfeltárás jelen szakaszában még nagyon szerény, közvetett ismereteink vannak, az ezekből is adatolható, hogy egy ugyanazon személy más-más esetben a kereskedelmi lánc mindkét funkciójában tevékenykedett. A mézkereskedelem jelentőségét nemcsak a városi törvényszék elé került perek mutatják, hanem ezzel megegyezően szól a vasvári káptalan által l6l6-ban átírt és kiadott tanúkihallgatási jegyzőkönyv is, amely a kereskedő, szekerező szombathelyi polgárok „immunitás"-át bizonyította a csepregi, és a soproni keresztesek földesurassága alatt álló Bő mezővárosban található harmincadvámok alól. A tizenharmadik tanú, a kb. 40 éves Tóth György perinti zsellér a fentiekre vonatkozó mondandóját így összegezte „az varbely lißt hordó leven, Szent Martonnái laktam, es Hethessy Pal sokszor vitetőtt Mézet velelmjBech ben". 86 E forrás egy fontos társadalmi aspektust is felvet: a 32, döntően a környező településeken lakó felvalló szekerezésből élt, és ahogy az a fassiókból kiderült, a szombathelyiek kereskedelmi tevékenysége stabil megélhetést nyújtott a kihallgatási jegyzőkönyvben megszólaltaknak, azaz: e gazdasági tevékenységre a környező falvakban kiszolgáló ágként kialakult a szekerező fuvarosok foglalkozás csoportja. Több bécsi kereskedőnek áruhitel kihelyezései voltak szombathelyi lakosoknál, így több nemesnél is. Németh János özvegyét, Pozsgay Annát, férje és maga üzleti 226
