Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Dominkovits Péter: Nemesek Szombathely szabadalmas püspöki mezővárosában a 16. század végén, a 17. század elején

Végezetül egy példa, ami a felkészült, ambiciózus nemesi értelmiség mozgástereit tán a legszélesebb körben illusztrálja. Az Oláh-Császár család, majd szerdahelyi Dersfy familiárisa, a Vas, Sopron megyei kisebb birtokokkal rendelkező Meszlényi (I.) Benedek fia, a jogi tanulmányokat végzett (II.) Benedek 1637-1646 között a vasvári káptalan jegyzője volt, s ezt követően Vas megye alispánjává választották. Az utóbbi hivatalában korábbi jegyzői feladatait is vitte, ugyanakkor 1639-1641 között ügyvédként a város törvényszékén is többször tevékenykedett.

76 Egyébként a városban lakó nagyszámú nemesnek, illetve a város vezetésében, illetve közéletében szerepet játszó nemeseknek köszönhető az, hogy a 17. század eleji Szombathely mezőváros ítélkezésében egyaránt elvileg azonos szerepe volt a Coprus Juris által rögzített törvényeknek, Szombathely mezőváros szokásjogának és a Werbőczy által összegyűjtött jogszokásoknak. Sőt, ha a replikák „hivatkozási indexét" metrikusan megvizsgálnánk, valószínű, hogy a citátumok többsége Werbőczy Hármaskönyvéből származna. Kereskedelmi kapcsolatok Joggal felmerülhet a kérdés: milyen szerepet töltöttek be városlakó nemesek illetve azok differenciált csoportjai - a korabeli Szombathely gazdasági életében? A válaszadás nem csak a terjedelmi korlátokat feszítené szét, de jelenleg még alapkutatások sorát követeli meg. Most - a már említett kézműiparon kívül - csak egy speciális - ámbár roppant jelentős - kérdést kívánok érinteni, ez pedig a városlakó nemesség kereskedelmi tevékenységével kapcsolatos. Szombathely szerepéről a 16. század végi, 17. század eleji regionális és távolsági kereskedelmben mindeddig nagyon kevés ismerettel rendelkeztünk. A 17. századi városi jegyzőkönyvek speciális esetek, konfliktusokba fulladt kereskedési ügyletek jelentős tömegén keresztül egy olyan városról adnak képet, amelynek lakói délidélkeleti irányba Tótország, Várasd, illetve a Zala megyei Csáktornya, nyugatra Stájerország központja Graz,

77 illetve nyugat-északnyugatra Bécs, míg Északra Nagyszombat és az előtte fekvő Pozsony-Trencsén megyei mezővárosi blokk egyes településeivel (Galgóc) álltak élénk kapcsolatban.

78 A fenti forrásokból kereskedelmi irányonként egy termék-specializáció is kirajzolódik, melynek valóságát egyrészt vámnaplók, másrészt más források bevonásával a későbbiekben kontrollálni kell.

79 így Tótország és Graz felé a lábon hajtott szarvasmarha,

80 Bécs felé a méz és más élelmiszer, míg Nagyszombat-Galgóc irányába az állatbőr és ruhanemű volt a legkelendőbb árucikk.

81 A mezővárosi magisztrátus tagjai közül többen is kereskedtek mézzel. Míg az eddigi etnográfiai szakirodalom elsősorban a méznyerési technikákkal foglalkozott és adatokat adott a méz népi táplálkozásban vitt szerepéhez, Szende Katalin késő középkori kutatásai a méz gazdasági életben betöltött szerepét vizsgálták. Az 225