Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Knézy Judit: Csurgó egykori mezőváros népcsoportjai és a Festetics uradalom

5. Varga A jelzett időben csak a szentai és taranyi vargáról szólnak a számadások. Át kellett venniük a csurgói uradalomból kikerülő mindenféle bőrt (marha, de sertés is) és kidolgozni „akáreöreg, akár kitsiny", 40 dénárt fizettek darabjáért.

36 A számadásokban gyakran szerepel, hogy a döglött, levágott állatok bőrét miként osztották el a vargák, szíjgyártók és csizmadiák között. 6. Csizmadia 1767-ben Csurgón három zsellérként betelepült mester fizetett cenzust. A csizmadiák kötelesek voltak az uradalom által szállított bőröket szabott összegért átvenni és feldolgozni. Új csizmák adása és a régi lábbelik fejelése részét képezte a magasabb beosztású alkalmazottak bérének a majorban.

37 A vásárra járó csizmadiát azzal is megbízták, hogy pénzért az uraság borát árulja.

38 7. Takács Csurgón 1767-ben két takács fizetett cenzust, 1772-ben Pintér János nevű mester költözött be az akkor elkészült új cselédház egyik szobájába, kertet nem kapott. Évente 6 forintot kellett két alkalommal befizetnie.

39 1773-ban aratóbandát szervezett Péntek Mátyás nevű takács egy kovácslegénnyel együtt.

40 A számadásokból kiderül, hogy e vidéken mind a len, mind a kender termelésével is foglalkoztak. Pintér Jánosnak 1771 júniusában 12 forintot és 83 „pénzt" azaz dénárt fizettek a következő készítményekért: 112 rőf lenvászon, 87 rőf vastag vászon, 24 asztalkendő, a lenvászon ára rőfönként hat, a vastag vászoné 5 pénz, az asztalkendő darabja hét.

41 1773-ban a kilencedképpen beérkezett kendert 36 csurgói, 11 szentkirályi, 18 nagymartom jobbágy családtagjainak adták ki „gyaratni", később 16 szentai és 50 gyékényesi jobbágynak mértek ki fejenként 3, összesen 98 font fonni való kendert.

42 8. Asztalos A fával dolgozó szakemberek egy része parasztács volt, akik többnyire robotban végezték a fakitermelést, épülethez, bútorhoz és szerszámfához a faragást, valamint a fából való épületek felállítását. A képzetlen, de megfelelő gyakorlattal rendelkező specialisták, azaz háziiparosok közé tartoztak pl. a favillakészítők, mint egyes alsoki és csurgói jobbágyok, akiktől faeszközöket esetenként pénzért vettek az uradalom tisztjei. 1773-ban a favillák darabja 5 krajcár volt.

43 Pintér mellé is vettek fel dugafaragó munkásokat. Háromfán Lintner György 1771-ben féltelkesként szerződött, de tekintettel tanult mesterségére, robotját készpénzzel válthatta meg. Csurgón nem tudunk állandó asztalosról ebben az időben. 131