Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)

LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Németh Gyuláné Kalóz Márta: Séták Tiszaföldváron 1939 - 40 környékén

LOKALPATRIOTAK TOLLABOL arról beszélt, hogy másnap Szolnokra utazik a korai vonattal ügyes-bajos dolgait intézni. Az­nap reggel apukám, miközben mérte a sót, gyászos hangon megkérdezte: „hallották, hogy B Nagy Pistának elvitte a vonat a lábát?" Der­medt csend lett, majd valaki megkérdezte: „melyiket?" „Mind a kettőt." Hangzott a válasz. „Hiszen nem utazhatott el a lábai nélkül!" Nagy nevetés lett, a rémület feloldódott. Mindenki megkönnyebbült, hogy a népszerű, jó­ismerősnek nincs semmi baja. Apukám is örült, hogy sikerült a vevőit jókedvre deríteni, bár a történet kissé morbid volt. Nem áll már az a közvetlenül a gyalogjáró mellé épült, hosszú, sárgára meszelt ház, mely­nek mindkét végén kapubejáró volt. A ház hozzánk közelebbi végében orvosi rendelő, a másikban az orvos lakása volt. Előbb dr. Vér­bők Géza, majd dr. Ács Miklós rendelt és lakott ott családjával. Verbók doktor fogorvosként is dolgozott, anyukám is hozzá járt. Egy kezelés alkalmával csaknem sírva beszélt kevéssel előbb meghalt kisfiáról. Számtalan gyereket gyógyított már ki hasonló betegségből, csak éppen a sajátját nem tudta megmenteni. Azt panaszolta, nem tudja, hogy éli túl ezt a tra­gédiát. Anyukám nagy részvéttel mesélte el itt­hon a családnak. A kisfiút Dodinak becézték és nálam kevéssel öregebb volt. Én talán soha nem láttam, de olyan nagy hatással volt rám a halála, mintha játszó társam veszítettem volna el. Most úgy érzem, hogy azt a házat a balsors kísérte. Ács Miklósék zsidók voltak. Előttem van egy kép, amikor nagyon szép, 3 éves körüli fiacs­kájukkal végig sétáltak az utcán. Őket is elvit­ték, úgy emlékszem, ide nem jöttek vissza. Na­gyon sajnáltuk őket. Meglehetősen rossz állapotban van a követ­kező ház, úgy tudom most lakatlan, eladó. Ma­kula Károly kis vegyes boltja szolgálta a kör­nyék lakóit hosszú éveken keresztül. Talán ez az üzlet küzdött legtovább a létért a háború után. A Petőfi úttól... A Hegedűs kocsma, mióta emlékszem, meg­van, most „Jobb, mint otthon"-nak hívják. A hajdani kocsmárosné, Ádám Piroska a csa­ládból hozta a szakmát. A Kis Mihály út sarkán Hőgye nagyapámék bátorszőlőbeli szomszéd­jáék. Görög Jani bácsiék laktak. A szép nyárfa­sorról könnyen fel lehetett ismerni a házat. A Kis Mihály és Hunyadi út között a Neu­gebauer család szőlője húzódott. Ma már sűrűn házak épültek a szőlő helyén. A Hunyadi és Körösi Csorna Sándor út közötti házakat mun­kás házaknak hívták. Ezek között számomra egy volt figyelemre méltó, a Vaberzsineczéké. Ok sergővel járták a vásárokat. Ha itthon vol­tak, a sergőt látni lehetett az udvaron. A Körösi út sarkán Benke Boldizsár fotográfus lakott. Azt beszélték, hogy a felesége arzénnal mér­gezte, aki talán ült is érte. Nem tudom igaz volt-e. A régi ház helyén ma Gulyásék asztalos műhelye és zöldséges üzlete van. Ezen a soron valamelyik házban lakott a „paprikás asszony". Ha jól emlékszem, Hor­váthnénak hívták. Üzlet nem volt a házban, de bent szép piros paprikát lehetett kapni. A Bezerédi út sarkán, a mai Döbrei büfével szemben sarokra nyíló üzletajtóval a Váradi tollkreskedés volt. A Cseúz fogász háza helyén egy Pupinszki nevű kovácsmester lakott és dolgozott. 1945 tavaszán, amikor már véget ért a háború, min­denki kereste a házától eltűnt holmikat. Az oro­szok sok mindent elvittek, ami soha nem került elő. Tőlünk is varrógépet, szép kétaknás majd­nem új kályhát, ágybetéteket, függönyöket, szőnyegeket, edényeket, stb. Voltak azonban olyan tárgyak, amiket másik házhoz elvittek, majd ott hagyták, és szerencsés esetben meg lehetett találni. Sokan tettek ki listát az ablakba a náluk található idegen bútorokról. így került meg az anyukám hálószoba-bútorának két ágya is arról a környékről. Az említett kovácsmes­teréknél a következő télen több színész kapott albérletet. Ok a mi boltunkba jártak vásárolni, időnként beszélgettek is. Egyszer szóba került,

Next

/
Oldalképek
Tartalom