Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)

LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Németh Gyuláné Kalóz Márta: Séták Tiszaföldváron 1939 - 40 környékén

LOKALPATRIOTAK TOLLABOL arról beszélt, hogy másnap Szolnokra utazik a korai vonattal ügyes-bajos dolgait intézni. Aznap reggel apukám, miközben mérte a sót, gyászos hangon megkérdezte: „hallották, hogy B Nagy Pistának elvitte a vonat a lábát?" Dermedt csend lett, majd valaki megkérdezte: „melyiket?" „Mind a kettőt." Hangzott a válasz. „Hiszen nem utazhatott el a lábai nélkül!" Nagy nevetés lett, a rémület feloldódott. Mindenki megkönnyebbült, hogy a népszerű, jóismerősnek nincs semmi baja. Apukám is örült, hogy sikerült a vevőit jókedvre deríteni, bár a történet kissé morbid volt. Nem áll már az a közvetlenül a gyalogjáró mellé épült, hosszú, sárgára meszelt ház, melynek mindkét végén kapubejáró volt. A ház hozzánk közelebbi végében orvosi rendelő, a másikban az orvos lakása volt. Előbb dr. Vérbők Géza, majd dr. Ács Miklós rendelt és lakott ott családjával. Verbók doktor fogorvosként is dolgozott, anyukám is hozzá járt. Egy kezelés alkalmával csaknem sírva beszélt kevéssel előbb meghalt kisfiáról. Számtalan gyereket gyógyított már ki hasonló betegségből, csak éppen a sajátját nem tudta megmenteni. Azt panaszolta, nem tudja, hogy éli túl ezt a tragédiát. Anyukám nagy részvéttel mesélte el itthon a családnak. A kisfiút Dodinak becézték és nálam kevéssel öregebb volt. Én talán soha nem láttam, de olyan nagy hatással volt rám a halála, mintha játszó társam veszítettem volna el. Most úgy érzem, hogy azt a házat a balsors kísérte. Ács Miklósék zsidók voltak. Előttem van egy kép, amikor nagyon szép, 3 éves körüli fiacskájukkal végig sétáltak az utcán. Őket is elvitték, úgy emlékszem, ide nem jöttek vissza. Nagyon sajnáltuk őket. Meglehetősen rossz állapotban van a következő ház, úgy tudom most lakatlan, eladó. Makula Károly kis vegyes boltja szolgálta a környék lakóit hosszú éveken keresztül. Talán ez az üzlet küzdött legtovább a létért a háború után. A Petőfi úttól... A Hegedűs kocsma, mióta emlékszem, megvan, most „Jobb, mint otthon"-nak hívják. A hajdani kocsmárosné, Ádám Piroska a családból hozta a szakmát. A Kis Mihály út sarkán Hőgye nagyapámék bátorszőlőbeli szomszédjáék. Görög Jani bácsiék laktak. A szép nyárfasorról könnyen fel lehetett ismerni a házat. A Kis Mihály és Hunyadi út között a Neugebauer család szőlője húzódott. Ma már sűrűn házak épültek a szőlő helyén. A Hunyadi és Körösi Csorna Sándor út közötti házakat munkás házaknak hívták. Ezek között számomra egy volt figyelemre méltó, a Vaberzsineczéké. Ok sergővel járták a vásárokat. Ha itthon voltak, a sergőt látni lehetett az udvaron. A Körösi út sarkán Benke Boldizsár fotográfus lakott. Azt beszélték, hogy a felesége arzénnal mérgezte, aki talán ült is érte. Nem tudom igaz volt-e. A régi ház helyén ma Gulyásék asztalos műhelye és zöldséges üzlete van. Ezen a soron valamelyik házban lakott a „paprikás asszony". Ha jól emlékszem, Horváthnénak hívták. Üzlet nem volt a házban, de bent szép piros paprikát lehetett kapni. A Bezerédi út sarkán, a mai Döbrei büfével szemben sarokra nyíló üzletajtóval a Váradi tollkreskedés volt. A Cseúz fogász háza helyén egy Pupinszki nevű kovácsmester lakott és dolgozott. 1945 tavaszán, amikor már véget ért a háború, mindenki kereste a házától eltűnt holmikat. Az oroszok sok mindent elvittek, ami soha nem került elő. Tőlünk is varrógépet, szép kétaknás majdnem új kályhát, ágybetéteket, függönyöket, szőnyegeket, edényeket, stb. Voltak azonban olyan tárgyak, amiket másik házhoz elvittek, majd ott hagyták, és szerencsés esetben meg lehetett találni. Sokan tettek ki listát az ablakba a náluk található idegen bútorokról. így került meg az anyukám hálószoba-bútorának két ágya is arról a környékről. Az említett kovácsmesteréknél a következő télen több színész kapott albérletet. Ok a mi boltunkba jártak vásárolni, időnként beszélgettek is. Egyszer szóba került,