Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)

LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Németh Gyuláné Kalóz Márta: Séták Tiszaföldváron 1939 - 40 környékén

TISZAVIIAG IV. lovak közé csapott, azok vidáman prüszkölve nekilódultak, csengve himbált nyakukon a csengő. Mintha tudták volna, hogy valamiféle tréfáról van szó. A szánkó farolt, csapkodott az út két szélén feltornyozott hófalak között. A potyautasok visítottak, bennem megállt az ütő, és egy életem, egy halálom én ezt tovább nem csinálom, leugrottam. Kiterültem az út közepén, feltápászkodtam, haza ballagtam. Örültem, hogy nem történt bajom az ugrásnál, de egy kicsit restelkedtem is, hogy nem vagyok olyan merész, mint a többiek. Soha többet nem próbálkoztam efféle szánkózással. A velem éppen ebéd után elindult gyerekek jó estefelé vánszorogtak haza, mert a legény úgy hajtott végig a községen, hogy nem mertek leugrani. A Martfű felé forduló kanyarban lassított, megkönyörülve a gyerek seregen. Visszaútra nem tudtak, vagy nem mertek egy másik szánkóra felszállni. E kis téli emlékezés után sétáljunk tovább a Fő úton és időben ismét vissza a negyvenes évek elejére, vagy még régebbre. Az evangélikus templom után a Szőke Károlyék házában bevásárolhatunk a Danyi János hentesüzletében. Előtte egy Botlik nevű hentes mérte benne a húst. A negyvenes évek elején tejért jártam Szőkéékhez. Az udvart nagy kutya őrizte. Ezért mindig a hentes üzleten át mentem be a lakásba. Rendszerint beszélgető, nevetgélő fiatalokkal, főleg férfiakkal találtam magam szembe, akik igyekeztek beszólásaikkal zavarba hozni. Ez nagyon kellemetlen volt. Választanom kellet a kutya és ő közöttük. Őket választottam, bár kellemetlenek voltak, de legalább nem haraptak. Többször várnom kellett a tejre. Ilyenkor Szőke néni bekísért a szobába, ahol egyszer, egy máig felejthetetlen jelenetnek lettem szemtanúja. A két középiskolás, nálam jóval idősebb Szőke fiú tanult ott és közben halkan szólt a rádió. Nem tudom már, hogy milyen műsor ment, de egyszer csak felhangzott a magyar Himnusz. A két ílú felállt és teljes komolysággal vigyázzállásban hallgatta végig, mintha valamilyen ünnepélyen lett volna. így tanulták az iskolában. Az idősebbik fiú Károly a Mezőtúri Ref. Fiúgimnázium kiváló tanulója volt. Később ő lett a Kisgazdapárt helyi szervezetének vezetője. A következő, legalább 100 éves öreg ház helyén most építenek újat, új tulajdonosok. En a lebontott, öreg ház, pontosabban annak rég meghalt tulajdonosai miatt állok meg előtte. Ebben a házban élte utolsó napjait a fiatalon meghalt apai nagymamám Kalóz Benjáminné, sz. Kovács Klára, akit szerető nővére, Pintér Jánosné, sz. Kovács Julianna ápolt haláláig. A következő házba mindig szívesen mentem. A háború előtti években a rokoni kölcsönös látogatások részei voltak életünknek. Pál és Róza napon látogattunk el mi is Kreisz Pali bácsiékhoz. ( Róza néni az előbb említett Pintér házaspár lánya, tehát apukám unoka testvére volt.) Lányuk Jolika szelíd, halk szavú, kedves, könnyen piruló nagylány volt. Apukám nagyon szerette, szívesen évődött vele. Talán korán elvesztett édesanyjára emlékeztette. Én is szerettem Jolikát, és érdeklődéssel néztem nagylányos holmijait, többek között egy parfümszórós üveget, amin a gumilabda selyemhálóba volt öltöztetve és egy szép, nagy selyem bojt lógott rajta. Megtiszteltetés volt, hogy kaptam belőle egy kis permetet. Pedig, ha emlékeim nem csalnak, leendő férjétől, Lapath Gézától kapta ajándékba, tehát becses illatszer volt. Akkoriban még nem sorakoztak minden háznál számolatlanul a kozmetikai szerek, mint manapság. A házi szappan volt az általános mosó és mosdószer, és csak elvétve valami egyéb, pipereszappan,.szappanpehely stb. Gondolom már sok olyan ember él közöttünk, aki hírét sem hallotta és el sem tudja képzelni, mi fán terem a házi szappan. Kedvem támadt írni róla. A szappanfőzés pontos receptjét nem írom le, csak nagy vonalakban a munka menetét, ahogy minden évben a tél vége felé láttam. A disznóölés után összegyűjtötték a másra nem alkalmas zsíros hulladékot, esetleg előző évről maradt avas zsírt, és vízzel, úgynevezett lúgkővel üstben hosszan főzték. A megfelelő próbák elvégzése után a kissé lejtős deszka asztalra fakeretet tettek, abba vásznat terítettek és az úgynevezett szappanfőző kanállal — ez egy hosszabb nyelű szűrőkanál volt — belerakták az üstben lévő sötétbarna lúg tetején úszó sárgás fehér szappant. A próbához tyúktollat használtak. Bele mártották a fortyogó anyagba, és kiemelve azt figyelték, lemarta-e a tollról a vitorlát. A lúgot üvegekbe öntötték, és a későbbiekben használták fel durvább textilek mosására, deszkapadló, és mindenféle festetlen fa tisztítására, súrolására. A szappan a keretben 111