Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)

LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Németh Gyuláné Kalóz Márta: Séták Tiszaföldváron 1939 - 40 környékén

TISZAVILAG IV. « Anna és még két Kovács-lány, akiknek a keresztnevére már nem emlékszem.) A következő telket megkapta S Hőgye Eszter (Gellér Mihályné). Az ő Eszter nevű lánya férjének, Fekete Józsefnek volt fűszer, vas és vegyes kereskedése a ház egyik végében, a másikban fiának Gellér Mihálynak rőfös és rövidáruüzlete. A Fekete féle üzletben a háború után szövetkezeti bolt működött váltott vezetőkkel és profillal. Apukám is volt egy ideig, haláláig vezetője. Gellérék házat építettek az ószőlöi ref. templommal szemben és üzletüket is átvitték oda. Melyüket a posta bérelte ki. Fekete József a hatvanas években meghalt. A ház egyre elhanyagoltabb lett. A posta elköltözött. Az özvegy és szellemi fogyatékos lánya is meghalt. A Pesten lakó örökös nem törődött a ház karbantartásával. Hátsó falának egy része bedőlt az udvarunkba. Életveszélyessé vált és le kellett bontani. A romos telek most már a harmadik tulajdonos kezén van. Ifj. S Hőgye Sándoré lett a következő házhely. Feleségével Gonda Márthával építettek rá szerény egyszoba-konyhás, földes vályogházat és mögé istállót, ólakat. 1905-ben költöztek bele. 1926—28 között a régi ház elé, közvetlenül az utca mellé építették a ma is álló házat, amelyben születtem. Ifj. Hőgye Sándor volt anyukám édesapja. A ház kapu felőli végében lévő üzlethelyiséget bérbe adták kenyérboltnak addig, míg 1931-ben szüleim házasságkötése után apukám nyitott benne fűszer, vas, vegyeskereskedést. Dédnagyapám a következő telket Mihály nevű, a következőt János nevű fiának adta. Mindketten építettek rá. Ma is áll mindkét ház. Én már egyik rokont sem ismertem, mindketten elköltöztek. Jánosék talán Mezőtúrra, a család nem tartotta velük a kapcsolatot. Mihály és cibaki felesége egy nagy utazásra költötte el a ház árát. Ok haza térve Cibakon laktak. Hajdani velünk szomszédos házukat a nyolcvanas évek végén fiunknak ifj. Németh Gyulának megvettük családi összefogással, miután akkori tulajdonosa meghalt és 5 gyermekének egyike sem akarta magának megtartani. Az időnként elég komoly anyagi ráfordítások ellenére meglehetősen rossz állapotban van. Sok pénz kellene a rendbetételéhez. A János féle ház a Farkas család kezébe került, amelybe benősült Unatenszki Mihály kovácsmester, aki még az ötvenes években is ott dolgozott. A műhely előtt a környékbeli gyerekek sokszor lesték a lópatkolást, és a ráfhúzás izgalmas műveletét. A kovácsműhely tőszomszédságában volt az Állami Elemi Népiskola, a későbbi általános iskola, ami még ma is működik. Az iskola szolgálati lakásában mindig pedagógusok laktak. Most is. Az iskola után ismét egy kovácsműhely következett, hasonló látnivalókkal, mint az előbbi. Osovszki János mester verte ott a vasat naphosszat és patkolta a gazdák lovait. Ezek a lovak óvodába menet nagy gondot okoztak nekem. Féltem tőlük, mert sokszor megugrottak, hangosan nyerítettek, ágaskodtak. Nagy ívben kerültem őket. Az út akkor még csendes volt. Kevés gépjármű közlekedett. A lovak nem voltak hozzá szokva a motorzajhoz. Ha mégis jött egy autó, megijedtek, megbokrosodtak. Előfordult, hogy elragadták a szekeret és a kocsis nem bírta megfékezni őket. Nagy csörömpöléssel vágtattak végig az úton. Az emberek kiszaladtak az udvarokból és segítettek úgy a bajbajutott gazdának, hogy kiálltak az út szélére és megpróbálták megfogni a lovakat. Ez valakinek végül csak sikerült. Egy-egy ilyen esetről napokig beszéltek, elismeréssel emlegetve a sikeres segítőt. Az egykori kovácsműhelyben ma kozmetika van. Elég érdekes váltás. A házak sorában az óvoda következik, a mellé épített kis tűzoltó szertárral, melyben egy kézzel működtethető, lóvontatású fecskendő állt. Ha tűz volt, a harangot félre verték, jöttek a tűzoltók, hoztak lovakat és robogtak oltani. A közösségi érzésre jellemző volt, hogy ilyen esetben minden épkézláb ember a környéken kapta a vödröt, valamilyen nyeles szerszámot, lapátot, villát, ami kéznél volt és hívás nélkül ment segíteni. Háború után ezt a szertárat lebontották. Az óvodáról sok emlékem van. Még nem voltam 3 éves, amikor óvodás lettem. Ez a hely sok dolgos ember gyerekének volt második otthona. A 100 körüli létszámú apróságot Butyka Etelka óvónő, Csúth Ilona dajka és takarító látta el. Az óvónőt férfias határozottsága, szókimondó természete miatt sokan nem szerették, bírálták. O senkivel, semmivel nem törődve állta az ostromot, végezte a munkáját sok energiával, nagy rátermettséggel. A sok gyerek mindennapos foglalkoztatása 113