Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Tallósi Béla és Szőllösi Györgyi: Bogárritkaságok a Tiszazugban

I ERTEKEZESEK dombvidéken lehet találni. Ez a nem teljesen alaptalan beidegződés lehet az oka, hogy a nem is olyan távoli múltig a hazai tájaink közül a bogarászok előnyben részesítették a domboshegyes vidékeket. Az Alföldön, főleg pedig a Közép-Tisza-vidéken és attól keletre, célzott coleoptorológiai megfigyelések korábban szinte csak a Nemzeti Parkok faunakutatásának keretében folytak. Azon kívül, hogy ezen a tájon még a jó természetességűnek tűnő élőhelyek is erős emberi hatás alatt állnak, és az úgynevezett vízrendezés nyomán ezek az élőhelyek legfeljebb régi önmaguk halvány árnyékai, a terepi bogarász számos gyakorlati nehézséggel találkozik. Az egyik fő probléma az, hogy a potenciális gyűjtőhelyek gyakran utaktól távol, eldugott helyeken és erősen fragmentáltan jelennek meg. A középhegységekkel vagy egyes dunántúli tájakkal ellentétben, az alföldi vidékekről nemrég még használható térképet is csak komoly nehézségek árán lehetett beszerezni, s így legfeljebb a térséget jól ismerő, helyben lakó kalauzolásával lehetett a jó gyűjtőhelyeket megtalálni. A sokszor végtelennek látszó agrársivatag, együtt a nehezen járható földutakkal még így is számos esetben jelentettek nehezen leküzdhető akadályt egy-egy maradvány jellegű jó bogárélőhely — löszgyep folt vagy keményfaliget — megközelítésénél. A kietlennek tűnő vidék bogárfaunájának alaposabb megismerését mindezzel együtt az is hátráltatja, hogy a ritka fajok legtöbbször félreeső, kis területeken és csak időszakonként — az élőhelyi adottságok optimuma esetén —jelennek meg olyan nagy egyedszámmal, ami a regisztrálásukat valószínűvé teszi. Jellemző bogárélőhelyek Amennyiben a valahonnan e tájra érkező bogarász, faj gazdag bogáranyagot szeretne gyűjteni a vízügyi tájnévként gyökeret vert Közép-Tisza-vidéken, akkor erre a legalkalmasabb a Körös és Tisza által délről és nyugatról bezárt, nagyjából háromszög formájú térség, a Tiszazug. Ez a terület, amelynek kiterjedése északkeleti irányban biogeográfiai szempontból akár Kengyelig is kitolható, még ma is kiterjedt és sokféle jó természetességű élőhelyekkel megáldott. A Hármas-Körös és a Tisza régi medervonulatai mentén változatos domborzati formák maradtak fenn, ami a térség más, jóval egyhangúbb tájegységeihez képest talajtani és hidrológiai szempontból is egymástól különböző élőhelyek mozaikjában ölt testet. A folyók menti töltések megépítésével együtt a vízelvezető csatornahálózat sok negatív változásnak volt elindítója, majd vált az emberi aktivitás által befolyásolt, másodlagos táj konzerválójává. Az ártér két részre — hullámtérre és mentett ártérre — osztásával, a folyókon levonuló árvizek közel egy évszázada már csak a töltések közötti területeken fejtik ki közvetlen hatásukat. Az ártér élőhelyeinek nagy mértékű dinamizmusa napjainkban inkább csak a hullámtérben ügyelhető meg. E dinamizmus oka a vízoldali ártér élőhelyeinek gyakori gyökeres átalakulása, ami az árvizes időszakokban bekövetkező elöntések miatt következik be. Magasabb, 60 dm-es vízszint feletti áradásnál a hullámtér jelentős része vagy akár teljes területe vízborítás alá kerül, s ez egy év során, beleértve a téli nyugalmi időszakot is, akár több alkalommal is megismétlődhet. A szélsőséges értékek között változó vízjárás- és nedvességviszonyok rövid időiintervallumokon belül a mentetlen ártér életközösségeit alkotó fajok többségét szinte folyamatos „vándorlásra" kényszerítik. Nagyobb időtávlatban szemlélve, ha az emberi ráhatásokat nem vesszük figyelembe, a szukcessziós folyamatok során az erdő jellegű élőhelyek térhódítása történik. A hullámtér természetszerű fuz-nyár erdői, — ha az azokat napjainkban egyre nagyobb arányban meghatározó adventiv özönfajoktól eltekintünk — nagyban különböznek más erdőtípusoktól, ami legmarkánsabban a természetes megújuló képesség szinte teljes hiányában mutatkozik meg. Új hullámtéri puhafaerdők természetes úton, szinte kizárólag nagy árvizek után, a fátlan, zátonyszerü területeken telepednek meg. Elhanyagolható mértékű az idősödő erdőkben megjelenő természetes újulat. Ezeknek a vízjárta erdőknek legértékesebb idős állományai zöm10