Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)
ÉRTEKEZÉSEK - Szikszai Mihály: A Tiszazug kapujában (Tiszaföldvár közlekedéstörténete)
A község területén 3 kisvasút is működött. Az egyik a Tiszaföldvár Martfű vasútállomástól a Szarka-féle gazdasági magtárig vezető 8000 m hosszú kisvasút volt, a másik a tiszaföldvár—szarvasi földúttól a Zichy féle gazdasági magtárig vezető 1000 m hosszúságú sínpár, és végül a tiszaföldvár—mariházai vasútállomástól a Kövér-féle gazdasági magtárig tartó 1000 m hosszú keskenynyomtávú vasút. A kisvasutat Kövér Miklós építette. A vasúti sínek martfűi majorjától (Peresi tanya) vezettek az állomásig. A szerelvényeket lovak továbbították. A vasút üzemeltetését a K.M. 1898-ban engedélyezte 39874/1898 sz. határozatával. 1 " Kövér János martfűi birtokos lóüzemű, 0,60 m nyomtávolságú gazdasági vasutat akart építeni a martfűi állomástól a mariházi tanyáig. A kisvasút terveit Schubert Adolf mérnökkel készítette el. A kisvasút iránya a martfűi állomástól vezetett volna Mariháza pusztára, illetve a másik irányba, a Lövei dűlőbe. Az 1923. augusztusában módosított terv szerint azonban nem Martfű állomásig vezették a síneket, hanem a Tiszaföldvár és Martfű állomás között megépített új rakodó kitérőig („mariházi kitérő"). Ez alapján a fővonal Mariháza tanyára, majd annak folytatásaként Alsó tanyára vezetett. Ebből a vonalból egy leágazás vitt a Lővei dűlőbe. A kisvasutat elsősorban répaszállításra használták fel. Végleges építési engedélyt a K.M. 81496/1923. V. sz. határozatával adta meg. 13 Országutak mentén A tiszai átkelőhelynél már említettük a via commercialist, a kereskedelmi utat, amely a Tiszazugban vezetett. Varga Lajos szerint az út Kunszentmárton és Tiszavarsány között létesített összeköttetést. A középkorban aki Buda felől jött, és Erdélybe vezetett úti célja, Temesvár vagy Arad irányába, nem Szolnoknál kelt át a Tiszán, hanem Tiszavarsánynál, majd tovább haladt át a Körösökön (Kunszentmártonnál vagy Szarvasnál) úti célja felé. Miért itt keltek át a Tiszán és nem Szolnoknál? Hiszen az utóbbi településen már állandó híd szolgálta a biztonságos átkelést 1562 óta. Nos a szolnoki hídnak elsősorban hadászati jelentősége volt, összeköttetést biztosított Buda és az erdélyi részek között. A források maguk is említik, hogy a „halál orgonáinak" nevezett ágyúk közül kettő is elfér egymás mellett, olyan széles a híd. Ez pedig azt is jelentheti, hogy ellentétes irányú csapatmozgások is lezajlottak a Tisza e fontos átkelőhelyén. Kereskedők marhahajcsárok (főleg hatalmas gulyákkal) sokszor nem mehettek át a hídon, tehát más helyet kellett választani. Erre a legalkalmasabbnak a varsányi rév látszott. De Varga Lajos szerint más előnye is volt ennek a fontos tiszai átkelőhelynek, ami az útviszonyok sajátosságaiból fakadt. A középkorban nem léteztek kiépített utak. A leírások szerint a korabeli út úgy készült, hogy „sarat hánytak sárra". Az út mellett árkot készítettek, a földdel pedig feltöltötték az utat. Ez meg is felelt száraz időben, de ha jött az eső, az út járhatatlanná vált. Ujfalussy Sándor mérnök a következőt írja az útépítési technikáról: Ez a posta út, sehol egész menetelén, mesterségessen elkészítve níntsen, hanem a maga természeti állapotjáhan áll fent, de a mellett az azon található számos töltések, mellyek ugyan résszerént oda fovaroztatott, résszerént pedig két oldalról árkokból kihányt földből állanak, azt járható állapotban helyheztetik mind addig, míg öszi és tavaszi időkben a hosszas essödzések bekövetkeznek. Ugyan is azokban az idő szakaszokban az érdeklett útnak járható bátorságos voltát a tapasztalásnál fogva tsak nem lehetetlen eszközleni, minthogy a földnek ereje miatt a töltések által is tsak azt lehet véghez vinni, hogy az utazók vizet gázoltatni, 12 SZML. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Közigazgatási Bizottságának ir. (Továbbiakban: K.B. ir.) V-2712/1906. 13 SZML. K.B.V-3526/1927.
