Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)
ÉRTEKEZÉSEK - Bagi Gábor: Adalékok Tiszaug és határa történetéhez a honfoglalástól a török hódítás koráig terjedő időszakban
iknak az aradi káptalan levelével, amely örökös nélkül elhalt emberek ingatlanaként a királyi adományozás alá tartozott. Emiatt úgy döntött, hogy Ug birtok értékének megbecsülése után az adományozott Szunyogh András váltsa azt magához Márktól olyan összegért, amelyet az ország bárói és nemesei hitbér és jegyajándék megváltása címén megítélnek a számára. Egyben meghagyta budai káptalannak a birtok megbecsülését is. 21 1330. január 13. után a budai káptalan jelentette a királynak, hogy 13-án kiküldte emberét a Szunyogh András oldalán eljáró Vezsenyi Domokossal, Peturke fia Istvánnal, valamint az Ellősi Márk részéről közreműködő Farky Tamással, de a hideg (kemény) idő miatt a birtokbecslést nem tudták elvégezni. Erre 27-én az országbíró az új kiszállást február 28-ra tűzte ki, míg a káptalantól március 7-re kért jelentést a királynak. Végül 28-án a birtok értékét 70 márkában állapították meg. Ezek után Ellősi Márk szavatosságot vállalt a határok tiszteletben tartásáért, ha Szunyogh András nővére Isaltot hitbére és jegyajándéka felől kielégíti. Március 7-én az országbíró előtt a felek megjelentek, és Márk megfizette az előzőleg távolmaradásért rá kirótt 3 márka bírságot. Ugyanakkor kitűnt, hogy mivel Márk mester nővére Isalt első férje halála után újra megházasodott, mégpedig Ug urával Adorjánnal, csak a másodszor házasodó asszonyokat illető 25 márka hitbér és jegyajándék illette meg. Az országbíró Andrást május 1-én ezen összeg megfizetésére utasította, a budai káptalant pedig az ügy lebonyolítása kapcsán jelentéstételre. A fizetés, és a jogok elismerése ekkor meg is történ, ám június 3. előtt a budai káptalan jelentette, hogy András ugi iktatásának István fia God ellentmondott, akit ezért a király i jelenlét bírósága elé idéztek. God a perben Márk ügyvédje volt, és nem volt sem érdekelt, sem pedig bizonyságlevéllel rendelkező személy. Az országbíró ezért 6 márkára büntette, mire július 8. előtt Andrást végleg beiktatták Ug birtokába, amiről a szükséges okleveleket is kiadták. Ezzel az aktussal a falu Szunyogh András és utódai kezébe került, akik a jelek szerint legalább száz esztendőn keresztül annak birtokában is maradtak. Tiszaug története kapcsán különösen fontos az 1330. február 28. körül végrehajtott határjárás, amely a nyugati, tiszai oldal kivételével a falu keleten összefutó északi és déli határát is leírta. Az északi, Ság felőli határ azért is érdekes, mert az 1075-ös állapotokat írta le, csak épp a részben már átalakult természet- és településföldrajzi helyzetnek megfelelően. A határ Ság falu felől indult a Tiszához közeli ároktól, eztán délnek haladva 2 határjelül letett szőlővenyigét említettek, majd egy domb oldalában 2 földjel után „Hymud" telek határjelei következtek. Nem tudni, hogy a mintegy negyed évezreddel korábban említett vízfolyásokkal mi történt, ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a pár éve még önálló Kesekunt sem említik. Ugyancsak érdekes Ug déli határa. Ez a Tiszánál „Woya" felől „Partaazunkurthuele" körtefánál kezdődött, ahonnan keletnek „Chopcel" dombnál lévő földjeihez tartott, eztán a „Moynmalathow''' tetején újabb földjel következett, és végül a már mondott „Hymud" határjeleinél ért véget. A leírás alapján elgondolkodtató, hogy az 1347-ben oklevélben említett Sas (ma Tiszasas) helyett egy Vaja nevezetű kis halászfalu volt Ug déli határosa, amelyet — illetve Vajai nevezetű kisnemesi családját — Mohács előtt gyakorta említették. Az eztán következő, feltehetően öreg körtefa ugyancsak érdekes adalék a korabeli tiszazugi növényvilág leírásához, míg a felsorolt két domb egyike bizonnyal a Kéménytető lehetett, a második pedig talán az Akasztóhalom. 23 21 Uo. 351.0. 22 AO. XIV. 1330. 25., 63., 74., 82., 168., 169., 196—97., 241—245. o. (Dl. 69.666.) 23 FARKAS Ferenc 1994. 72., 90. o.
