Szabó Erna: Történelmi műemlék és a mai ember viszonya a szolnoki járásban (2018) / 1669-2018
HOGYAÍí HATLAK А ТСйТьЬНШI ЖЬШLnKEK. .*Z ШBEREK TGRTEЫМ1 LÁTiaüÓröÁRA a törfereJl^jRUj^ tában A történelmi műemlékhez való viszony nem korlátozódhat csak a műemléki szervekre, szakemberekre. A hétköznapok embere is kapcsolatba kerül a történelmi műemlékkel, ez bizonyos. De ez a kérdés, hogy milyen ez a hapceclat? Lrdeklődike ir ntuk, vagy közömbösen halad el mellettük? Erre a kérdésre kerestem választ, amikor a szolnoki járás hát községében ksrdőiveket töltettem ki. A kérdőivek kérdéseire adott válaszokból, s az emberekkel való beszélgetéseim során megismertem a történelmi műemlékekről alkotott véleményűket. Vajon ismert-e a történelmi műemlék fogalma az emberek előtt? Szerintem először ezt kell megvizsgálni, mert különben nem lehetne helyesen értékelni a kérdőiv többi kérdésére adott válaszokat. A történelmi műemlék fogalmának helyes, illetve helytelen értelmezésére a kérdőiv harmadik és hellyel-közzel a kilencedik kérdésére adott válaszokból tudtam következtetni. Ь V laszok alapján a megkérdezett;két három csoportba sorolhatom. Egyik csoportjuk a feltett kérdésen még csak el sem gondolkodott, azonnal beírta a legtöbbször helytelen választ, liem figyelték meg a kérdést, púdig jól kihangsúlyoztam a "történelmi és e "miiemlék"szót is. Ennél az első csoportnál nemhogy történelmi műemlék lett volna oz amit megjelölt, de még műemlék эеш. Ők ugyanis emlékműveket irtuk be. Másik csoportjuknak annyira hiányosak, zavarosak voltak az ismereteik, hogy hiába gondolkodtak, nem tudtak helyes