Gere Péter: Tiszaföldvár város nemzetközi kulturális és gazdasági kapcsolatai és a fejlesztés lehetőségei (2015) / 1612-2015
4.6. Esettanulmány Ebben a fejezetben egy konkrét nemzetközi oktatási projekt megvalósulását szeretném részletesen bemutatni, amely a Tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium, valamint a hérimoncourti College des Quatre Terres iskola között jött létre. A projekt a 2005- 2006-os tanévben, a Socrates közösségi oktatási program keretein belül, a Comenius alprogram részeként valósult meg. Koordinálója a francia intézmény volt, a magyar iskola partnerként vett részt az együttműködésben. A hérimoncourti küldöttség egy előkészítő látogatás alkalmával, 2004 októberében kereste fel a földvári gimnáziumot. Ekkor merült fel a projekt ötlete, amelynek címe és tartalma már ekkor körvonalazódott. 2005 januárjában, Tiszaföldváron végzett közös munka nyomán készült el a végleges pályázat, amely a „Média és az európai állampolgárság” címet kapta. A projekt pályázati dokumentációban megfogalmazott céljai a következőek voltak: > A partnerországok társadalmi és földrajzi jellemzőinek megismerése (népesség, nyelv, vallás, éghajlat, stb.) > Együttgondolkodás a média fontosságáról a magyar és francia társadalomban, a helyi és nemzeti médiák tanulmányozása. A tanulók kritikai érzékének fejlesztése a különböző hírelemzések révén. > Az európai, a nemzeti és a helyi állampolgárság szerepének felismerése. A benyújtott pályázatot 2005 júliusában fogadta el a Tempus Közalapítvány.45 (Az 1996- ban létrehozott Tempus Közalapítvány a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felügyelete alatt működő, kiemelten közhasznú szervezet. Feladatának tekinti, hogy a magyar oktatási, képzési és kutatás-fejlesztési szektort és az emberi erőforrásokat hozzásegítse az európai integráció által kínált lehetőségek hatékony és eredményes kiaknázásához, hazai és nemzetközi pályázati programok koordinálásával, képzések kidolgozásával és megvalósításával, valamint szakértői segítségnyújtással. A Tempus munkája így igen összetett: nemzeti és nemzetközi oktatásiképzési pályázati programokat kezel, különböző képzéseket nyújt az EU támogatások felhasználása témakörében, illetve tudásközpont szerepet tölt be. Az alapítvány végzi az 45 A média és az európai állampolgárság (Medien und Europische Staatsbürgerschaft) projekt szakmai beszámolója. 1-2. és 9.old. 34