Winter András: A fejlődéselméletről - darwinizmusról a hadifogolytáborban (1917) / 1567-2012

- 6 _ lények fejlődés-menetébe sorozta, és őt, mint egy systemának a végtagját tekintette. így tehát szakítani kellett volna az ember külön» leges teremtés akturával is, amely egy világnézettel való szakítást is jelentett volna. De nemcsak előítéletek állottak szemben tanainak feltevéseivel, hanem más, tényleg nyomós tudományos meggondolás is... A leszármazásról szóló tan egész hitelmélefinket felforgatással fenyegette, miként egykor Galilei elmélete a Föld mozgásáról fenyegette a hitelméletet... Habár a mai hittan a szükség, a körülmények által yf aj ok].' kényszerítve, már némileg engedni kénytelen Darwin'szarmazási elméletének, és bizonyos Összhangba hozni igyekezett azt a hitelroélettel, olyképpen, hogy csakis az emberre vonatkoztatva tesz kivételt, soha, de sohasem tudván beleegyezni, hogy az ember is állatból fejlődött légyen. Másrészről konstatálni lehetett, hogy a tudományok világi művelői sem helyeselték kivétel nélkül Darwin tanait, ami érthető is, mert tanai legnagyobbrészt csak elméletek voltak, és még bizonyításra szorultak. Csak a legújabb idők kutatásainak volt fenntartva ezen bizonyítékokat tényleg elérhetni, másrészről pedig Darvtin tanainak egy részét ismét felborítani... Bizonyítékaink vannak a képes ábrázolás okban, az emberi kultiira legrégibb emlékein, sőt a még sokkal régibb korok megkövesedett növényi és állati maradványaiban, mégsem si'<erült végleges bizonyítékokat szerezni arra, hogy a folytonos változások által régebbi fajokból újabb fajok állhatnak elő. A növényeink Jelenlegi fajai a legrégebbi időkben is ilyenek voltak és semmiben sem változtak. Másrészről azonban megfigyelték, hogy bár fennáll egy állandóan fluctuáló, ingadozó variatio a növényeknél, de egyszersmind, hogy az újonnan szerzett, kevéssé íefcitffcő, jellemvonások általában mir a legközelebbi