Szabó László: A gazdaságtípusok és az építkezés összefüggése a Tiszazugban (Szolnok) / 1562-2012

Mind a telken, mind a ház berendezésén, szőlészetre nem utaló tárgyi anyagán látni, hogy nem képvisel gazdaságtipust, de állandó kintélésre, szerény életvitelre alkalmas. A csőszgunyhók rendszerint a főbb szőlőbeli bevezető utak bejáratánál voltak, ott, ahol útkereszteződés is volt, s nagyobb területet ellenőrizhetett a fogadott csősz. Szőlőkapuk vizsgálatunk idején már nem voltak, de a tiszakürti Öregszőlő és a Mátévölgy, illetve a szelevényi Halesz közötti eléggé elburjánzott élősövényt az egykori szőlőkapu maradványának tartották, s e bejáratnál egykor csőszház is állott. Hasonló típusú építményhez nagyobb, az egy holdat is meghaladó szőlőterület tartozik, akkor egy másik, a gunyhó jelezte típustól minden tekintetben különböző gazdasággal állunk szemben. Ilyenkor a csőszház típusú építmény kapások szállása, állandó lakhelye, akik nem a maguk földjén gazdálkodnak, hanem a másét művelik. Rendszerint 4—6 kat. holdra fogadtak egy kapást családostól vagy még ennél is nagyobb területre. A tulajdonosok között sok volt az úri birtokos, de elvétve néhány parasztgazda is akadt közöttük. A tiszazugi Kókai Lajos, a csépai György Sándorné, Kanyó István, Poller Mihály, a tiszakürti Szabó Sándor és mások 6—25 hold szőlőt is birtokoltak, s több kapást szegődtettek, mert szőlőbirtokaik sem egy tagban, hanem szórtan, a különböző telepítés korú szőlőkben voltak. A birtokosok nem is mindig a környező falvakban éltek, volt közöttük budapesti is, mások értelmiségi foglalkozást űztek (jegyző, gyógyszerész), s a megszerzett szőlőbirtok biztos jövedelmet jelentett számukra. Az ilyen építmény és melléképületei nem tükrözik természetesen a gazdaságok szerkezetét, hiszen a kapás csak a kézimunkát végezte el helyben, a borkészítés másutt történt, vagy még szőlő formájában eladták kereskedőknek az egész termést, s maguk nem foglalkoztak borkészítéssel. A kapások (így nevezik a Duna—Tisza közén is a szőlőben alkalmazott cselédet) lakást kaptak a szőlőben, s esetleg baromfitartást, disznótartást engedélyeztek nekik. A Hegyközség törvényei szerint (pl. Mária Terézia Hegyközség) a lábasjószág tartása tilos volt, tehenet, lovat a szőlőben lakók nem tarthattak, ezért a kecske volt a tejelő jószág, s egy-két birkát legeltettek az állandó szőlőbeli lakosok a szőlőn kívüli gyepen, az utak mentén. A kapás venyigét kapott tüzelőként, s övé volt a lemetszett gyümölcsfa ága is. Megengedték neki kisebb területen (3—400 négyszögöl) a köztes vetését is (bab, borsó, gyökérzöldség, paradicsom), s kijelöltek 2-3 szilvafát, amiből lekvárt főzhettek maguknak. Kikötött bérük alkuszerűen történt, általában a cselédbérhez igazodott, s a búza mindenkori ára szerint alakult. A kapás 6—8 holdat volt köteles állandóan művelni, s ennek minden munkáját elvégezni tavasztól, a nyitástól késő őszig, a befedésig. 10