A Duna - Tisza-csatorna tiszazugi vonatkozásai (Tiszaföldvár) / 1511-2010
Nagy Méltóságú Ministerium ! Örömmel vettünk tudomást a magas kormánynak országos érdekénket felkaroló azon elhatározásáról, - mely szerint a vasúti kölcsönből be folyandó összegek egy része csatornák építésére czéloztatlk, ~ mellyek a hazánkban létező természetes vizi utainkat, egymással kapcsolatba hozván, - nagy sulyu terményünk szállítására, - és a gyakran annyira szükségelt öntözésre építendők volnának; - s különösen meg nyugodtunk azon kijelentésben, mely szerint a magas mlnlsterlum nézete oda irányult, hogy leg inkább két csatorna volna, - melynek építése mindenek felett szükségesnek mutatkozik, - ezek egyike s leg fontosabbika a Tiszát Csongrádtól fogva a Dunával Pestnél összekötő csatorna melyben a felső és közép Tiszán rakodott hajók kevés költséggel a fő város alá jutván, - hazánk kereskedelmi felvirágzására hevezetes tényezőül szolgálnák - annyival Inkább, mert a másik csatorna - mely Tokaj körül kiszakadván, a Tiszából a Körösbe volna vezetendő, a központi csatornával közvetlen kapcsolatban lenne, s igy nem csak termények szállítására volna alkalmas, de ellátná olcsó kővel, épület és tűzi fával az alföldet, sőtt a közutak építéseit is - melynek hiánya mi8ttx a közlekedés ezen vidéket az egymáshoz közel fekvő nagy népességű városok között, majd ősszel és tavasszal, csak nem végképehi felakadását - lehetővé tenné, s e mellett több száz ezer hold föld öntözését is eszközölhetné, A központi kereskedés és közlekedés elő njpzdltása, ugy az aszály által több évben érzékenyen sújtott alföldnek, a czélba vett öntözés általi termékenyítése végett országos érdekből - méltán legfontosabb nak jelölt Pest Csongrádi csatorna tervét - mely a Tiszának a Dunával összeköttetését, a fentebbitől eltérő uton hozná javaslatba, - emelőre mellőztetni tafcjqfük kérünk, különösen pedig mellőztetni kérjük azon mind a magas kormány, mind az ország gyűlés által - és pedig nem csak f, 867 ik October 10 Ik de már ez előtt 27 évvel Is leg alkalma-