A Duna - Tisza-csatorna tiszazugi vonatkozásai (Tiszaföldvár) / 1511-2010
Nagy iiéltóságu Ministerium ! Örömmel vettünk tudomást a magas kormánynak országos érdekünket felkaroló azon elhatározásáról, - mely szerint a vasúti kölcsönből be folyandó összegek egy része csatornák éj itésére czéloztatlk, mellyek a hazánkban létező természetes vizi utalnkat, egymással kapcsolatba hozván, - nagy sulyu terményünk szállítására, - és a gyakran annyira szükségelt öntözésre építendők volnárak; - s különösen meg nyugodtunk azon kijelentésben, mely szerint a magas mlnlsterium nézete oda irányult, hogy leg Inkább két csatorna volna, - melynek építése mindenek felett szükségesnek mutatkozik, - ezek egyike s leg fontosabblka a Tiszát Csongrádtól fogva a Dunával Pestnél összekötő csatorna melyben a felső és közép Tiszán rakodott hajók kevés költséggel a fő város alá jutván, - hazánk kereskedelmi felvirágzására öevezetes tényezőül szolgálnák - annyival Inkább, mert a másik csatorna - mely Tokaj körül kiszakadván, a Tiszából a Körösbe volna vezetendő, a központi csatornával közvetlen kapcsolatban lenne, s így nem csak termények szállítására volna alkalmas, de ellátná olcsó kővel, épület és tüzl fával az alföldet, sőtt a közutak építéseit Is - melynek hiánya mlsttx a közlekedés ezen vidéket az egymáshoz közel fekvő nagy népességű városok között, majd ősszel és tavasszal, csak nem végképehi felakadását - lehetővé tenné, s e mellett több száz ezer hold föld öntözését is eszközölhetné. A központi kereskedés és közlekedés elő mozdítása, ugy az aszály által több évben érzékenyen sújtott alföldnek, a czélba vett öntözés általi termékenyítése végett országos érdekből - méltán legfontosabb nak jelölt Pest Csongrádi csatorna tervét - mely a Tiszának a Dunával összeköttetését, a fentebbitől eltérő uton hozná javaslatbaf — egyelőre mellőztetni kérgük kérünk, különösen pedig mellőztetni kérjük azon mind a magas kormány, mind az ország gyűlés által - és pedig nem csak f. 867 ik October 10 JUc de már ez előtt 27 évvel is leg alkalma"