Németh Gyuláné: Túrák a Bükkben és táborok Odorváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1457-2009
Szólni kell a tábor anyagi ügyeiről is. Az első néhány évben teljesen önköltséges volt tanárnak, diáknak egyaránt. Az iskola a katonai sátorlapokat adta. Két tore jutott 3 sátorlap. Gyalogosan nem is bírtunk volna többet felvinni. Néhány év után mi tanárok már saját sátorral mentünk.' Később az iskola valamennyi pénzzel segítette a tábort, és mindig fizette a teherautó költségeit. Az iskolától kapott pénzt kiegészítettük saját befizetéseinkkel. Ebből gazdálkodhattunk. Az élelmiszereken kívül a barlangászoknak lámpát, karbidot, néhány egyéb felszerelést is ebből a pénzből vásároltunk. Több év múlva kaptuk meg az első nagy jurtára a pénzt. A táborok szervezéséért, az ott eltöltött két hét napi 24 órás szolgálatáért, utómunkálataiért soha egy fillért nem kaptunk. Ezt nem panaszként, csak tényként jegyzem meg. Akkor eszünkbe sem jutott, hogy pénzt váljunk érte. Örömmel, lelkesedéssel tettük, ami velejárt. Számtalanszor mentünk Szolnokra beszerezni a szükséges felszerelést, előkészíteni a tábori munkálatokat. Amikor volt rá kerete az iskolának sátrakat vásároltunk. Alcsiba vittük hitelesíttetni a meteorológiai műszereket. A Köjálban tárgyalt Gyula azért, hogy táptalajokat kapjunk, amelyeket a barlangban helyeztek el. A kiértékelést is Szolnokon végezték, az eredményért is menni kellett Innen kölcsönöztünk a barlangi levegő vizsgálatára szolgáló műszereket is. A szolnoki rendőrkapitányságtól kapott kölcsön Gyula rádió adó-vevőket egy kísérlet elvégzéséhez. Kábeleket is Szolnokról kellett hozni. Mind megannyi utánjárás. Nagyon sokat foglalkoztunk az „Odorral". A táborok végére bizony el fáradtunk, de pár nap pihenő után már minden évben tervezgettük a következőt. 1964. 1964 tavaszán megkezdődött az első tábor szervezése. Gyula meghívta Lajos bácsit, mint tapasztalt természetjárót és ismerőt. Kérte, legyen a tábor vezetője. Talán a rangidősség okán. Ezt ő elhárította. Azt mondta, hogy egyedül a táborozási engedély kérését vállalja, egyéb szervezési munkát nem. Ö tudta miért. Most már mi is tudjuk. Ebből azonban akkor semmi gond nem volt. Gyula fiatalos lendülettel tette, amit kellett, mi, a család, beleértve a szüleimet is, tőleg anyukámat, teljes szívvel segítettük, amiben lehetett. És elérkezett az indulás napja. A részt vevő tanulók Hollósi Dóra, Magyar Éva, Keller József, Kiss Imre, Papp István és Schwajda István voltak. Álljon itt az erről szóló emlékezés, ahogyan ezt Gyula a tábor után leírta. Útra kelés, megérkezés 1964. július 17-e 17 óra 15 perc. A földvári állomáson különös csoport vonja magára az utasok figyelmét. Néhány óriási hátizsákot különböző korú emberek gyűrűje vesz körül. Már mindenki tudja: a gimnazisták kirándulni mennek. Mártával feléjük tartunk. A többi mellé tesszük viszonylag kicsiny zsákjainkat. Körüdvözlés. Bemegyek, megváltom a jegyeket. Ahogy ezzel végzek, jobban körülnézek. Majdnem mindenki kísérettel jött ki. Körülvesznek a szülők, aggódnak. Kevés lesz az ennivaló! Hogy lesz a szállás, mi lesz, ha eső lesz? Nyugtatgatom őket, de tudom, hogy megnyugodni csak visszaérkezésünk után fognak. Telik az idő, mindjárt jön a vonat. Gyors létszám és csomagellenőrzés. Mindenki itt van, aki Földváron száll fel. Begördül a szerelvény. Kapkodó búcsú, beszállás. Pista zsákja alig fér be az ajtón. Hátulról meglökjük, így sikerül. Utolsónak én szállok fel. Már int a forgalmista, indulunk. Integetés. Eltűnik az állomás, megkezdődött a kirándulás. Még el sem 8
