Németh Gyuláné: Túrák a Bükkben és táborok Odorváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1457-2009
református lelkész Szécsényi György lovas kocsit szerzett, ami csomagjainkat felvitte a hegyre. A teherautóval pedig már jóval több eszközt vihettünk és a táborlakók is utazhattak rajta. Bővíthettük a meteorológiai műszerparkot barográffal, termográffal, a gyűjtők felszereléseit, a barlangászok feltárásnál, barlangi méréseknél használt és biztonsági eszközeit. Helyet kapott a csillagászati távcső, fotófelszerelés, stb. Minden évben bővült a kényelmet szolgáló szállítmány is. Nagyobb sátrak, szivacsmatracok, több konyhai eszköz, a vízellátást szolgáló nagyobb kannák, turista gázpalackok, stb. (Megjelentek a táborban a rádiók, magnók. Jelenlétük és főleg túlzott használatuk erősen vitatható.) A tábort vízzel az első 1964-es táborban kitakarított forrás látta el. Mosakodni is oda jártunk. A szabály az volt, hogy aki mosakodni megy, vizes edényt visz, és egy úttal vizet hoz a főzéshez, kézmosáshoz. A kényelmesebbek ezt a szabályt bizony elég gyakran igyekeztek mellőzni. A betartásához kellett is egy kis akaraterő, mert nem volt könnyű a teli kannát a lejtőn felfelé cipelni. Voltunk néhányan, akiknek rövid pihenőt kellett tartani, esetleg többször is, hogy a légzésünk helyre álljon. Mosakodni rendszerint kettes-hármas csoportokban mentek hol fiúk, hol lányok. A forráshoz közeledve egy hajlatban, mielőtt a forrást megláttuk, kiáltani illett, a meglepetések elkerülése végett, és megvárni a, jöhettek" jelzést. Az u.n. konyha, sok éven keresztül, egy néhány méter hosszú, sekély gödör volt, oldalába mélyített tűzrakó helyekkel. Ezek fölé nyúltak be a nagy kövekkel alátámasztott szolgafák, amelyekre a bográcsot, teás kannát akasztottuk. Az erdőben bőven volt hullott száraz gally, amit eltüzelhettünk. Megállapodtunk abban, hogy aki a latrináról jön, gallyat hoz. Később, ha elhangzott: "na megyek fáért", mindenki tudta miről van szó. Miután a környékről elfogyott a tüzelő, nagy össznépi gyűjtésre mozgósítottunk. Volt olyan év, amikor a tűzifáért az erdészetnek méltányos árat fizettünk. Szépek voltak a tábori esték. Alkonyattájt a konyha körül kezdett gyülekezni a társaság. Sütés, főzés, vacsorázás mellett beszélgettünk. Ha mindenki számára közölni valónk volt, valaki előkapta a tábor egyetlen alumínium lavóiját, és összedobolta a népet. A csoportok beszámoltak a végzett munkáról és megbeszéltük a másnapi teendőket. Többnyire érdeklődés kísérte a beszámolókat, és születtek ötletek a folytatáshoz. A hegyek mögött korán elbújik a Nap. Sokat üldögéltünk a tüzek halvány fénye mellett beszélgetve, tervezgetve, nevetgélve, néha nótázgatva, esetleg gitárkísérettel. (Hegedűs Gyula.) Akinek volt mondani valója, szóhoz jutott, meghallgattuk. Mi tanárok itt szórakozva tanítottunk mindent, amire alkalom nyílt. A diákok magukévá tették azt, amire fogékonyak voltak. Semmi nem volt kötelező. Talán éppen ezért volt hatásos. A tábor kívülállók számára is látható eredményein kívül ez volt benne a szép. Az esti beszélgetések legizgalmasabb témája természetesen az akkor már ismert, térképen is jelölt Odorvári barlang volt. Előbb csak, a barlangmászásnál szerzett tapasztalatok, élmények voltak terítéken, majd egyre jobban foglalkoztatta a társaság fantáziáját a barlang és vár feltételezett kapcsolata. Ilyen kapcsolatot nem sikerült találni. Gyula, aki mozgékony és testileg, szellemileg rugalmas ember volt, néhányszor végig bóklászta a barlang bejáratának környékét és az izgalmasnak tűnő, a hegyoldal alacsonyabban lévő részén, egymás hegyén-hátán fekvő sziklákat. Megfigyelte a kisebb, nagyobb nyílásokat. Azt gondolta, hogy a nyílások mögött akár üregek is lehetnek. A beszélgetések alkalmával több éven keresztül felvetette, hogy ezeket a helyeket jobban meg kellene nézni. Persze a biztosat, az Odorvári barlangot, a kis nyílásokért, hasadékokért nehéz lett volna elhagyni. Annál is inkább, mert Lajos bácsi, aki földrajz tanár, tapasztalt természetjáró, erre a felvetésre következetesen így reagált: „Öregem! Ez marhaság! Nem lehetnek alacsonyabban figyelemre méltó üregek, csak az Odorvárinál kisebb lukak. A nagyobb üregek mindig magasabban vannak, mélyebbre haladva egyre kisebbek. Ezt már Jakucs is megírta, aki a barlangok nagytekintélyű ismerője." így halasztódott évről-évre a Hajnóczy barlang felfedezése. A továbbiakból levonható tanulság: nincs az a tekintély, aki mindent biztosan tudna. Ha a megfigyelések ellene szólnak az elméletnek, akkor ott további vizsgálódás szükséges. 7
