Németh Gyuláné: Túrák a Bükkben és táborok Odorváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1457-2009

ösztönének. Különösen megkapó látványt nyújtanak a fagyott disznózsírhoz teljesen hasonló kérgeződések és a nehezen hozzáférhető, rejtett zugokban található szalmacseppkövek. Ezek áttetsző, kristályos szerkezetű, ceruzányi méretű csövecskék. Olyan gyengék, hogy egy vigyázatlan hozzáéréstöl is letörnek. Ezért különösen kímélni kell őket Találunk ebben a barlangban érdekes, kásás, mállékony tejfehér anyagú cseppkőféleséget, úgynevezett hegyitejet is. A barlang bejárása maradandó élményt jelent a természet rajongóinak, de csak az menjen be, aki nem fél attól, hogy nyakig sáros lesz, mert a barlang egyes helyein csak kúszva lehet közlekedni. Németh Gyula táborvezető 1965. Az 1965-ös táborról a táborvezető Németh Gyula helyszínen írt naplójegyzetei és a saját emlékeim alapján írom az összefoglalót. Velünk volt még a táborban dr. Varga Lajos kollégánk. Július 13-án az előző évben jól bevált menetrend szerint utaztunk a Hór-vőlgy bejáratáig. Ezúttal 10 tanuló jelentkezett a táborba. Hollósi Dóra, Juhász Gizella, Koncz Julianna, Csillag Béla, Gógh Géza, Őze János, Őze István, Rakonczai János, Sárán László, Schwajda István. Velük indultunk a szemet gyönyörködtető völgyben az Oszla-tisztás felé. Míg oda értünk kiderült kinek hosszú a vállszíja, azt meghúztuk, hogy kényelmesebb legyen A kézi szatyrok is bekerültek a hátizsákokba. Legyen kicsit nehezebb a hátizsák, de ne legyen kézi csomag! Az erdészháznál jelentettük megérkezésünket. Többen friss tejet vettek az erdésznétől a tisztáson elköltött reggelihez. A fiúk botot vágtak maguknak és a ragyogó napsütésben elindultunk a hegyre. Előző télen ritkították az erdőt a Mákszem oldalában, és a kitermelt fa lehordásához utat vágtak. A járművek mély keréknyomokat hagytak, amelyekben megállt az esővíz. Vagy 100 méteren át dagasztottuk a sarat, majd szerencsére a mi utunk elkanyarodott és a továbbiakban már csak a meredekkel kellett küzdenünk. A hegymászáshoz nem szokott társaság sok pihenővel araszolt felfelé. A legnehezebb, legmeredekebb az utolsó pár száz méter volt. Megbirkóztunk ezzel is, és fáradtan, de jókedvűen értük el a táborhelyet. Az előző évi táborosok jól bevált helyükre verték fel sátrukat, az újak is választottak maguknak megfelelő helyet. Hamarosan álltak a 2 katonai sátorlapból összegombolt gúlák, melyeknek csúcsát faágra kötöttük fel. A sátorverés után néhányan a forráshoz siettek, megtisztították a bele hullott avartól, és rendbe tették a mosdót. Az újak megismerkedtek a forrás élőlényeivel, a régiek észre vették, hogy egy új lakó is megjelent a vízben. Gyula krokodilfiókának nevezte el a kb. 3 cm hosszú, kicsit pettyes, lapított farkú, nagyfejű jószágot, melynek négy korcs lába van. Későbbi meghatározás alapján ezek a kis lények alpi gőte fiókáknak bizonyultak. Csak ebben az egy évben találkoztunk ilyenekkel. Az első éjszaka mindig izgalmas. Ekkor vizsgáznak a sátrak, az éjszakai ruházat, a takarók. A vizsga sikerült, jól aludt a társaság. Reggel 6 óra körül zenére, beszélgetésre ébredtünk. Előző nap találkoztunk 3 fiúval, akik Odorvárról mentek lefelé a Hór-völgybe, néhány napi táborozás után. Ők érkeztek a megígért barlangtérképpel, amit kölcsön adtak. .Egy egri címre kellett a táborozás végeztével visszaküldenünk. Jól esett, hogy ennyire bizalommal voltak irántunk. Az első nap meg kellett szervezni az élelmiszer ellátást. Ezért Gyula a faluba ment a fiúkkal, megmutatta nekik az utat. Út közben sok szamócát, meggyet találtak, lakmároztak. Felderítették, hol lehet tejet kapni, megtudták, hogy az élelmiszerbolt tél 11-kor bezár, és csak 30