Németh Gyuláné: Túrák a Bükkben és táborok Odorváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1457-2009
elég a kapaszkodó kötél biztonsága. Lábbal előre bebújok a vízszintes, keskeny nyílásba. Közvetlenül a bejárat után egyik kötelünket körülhurkolom egy sziklán és előre dobom. Alig méternyi kúszás félig hanyatt fekve, a hasadék jobbra elkanyarodik és kitágul. Itt már fel lehet ülni. Lámpát gyújtok. Előttem vagy méteres lépcső. Oldalt a fal mellett laza törmelék. Erre jó lesz figyelmeztetni az utánam mászókat. Kellemetlen, ha az emberre fölülről ilyenféle ajándék hull. Megragadom a kötelet, és óvatosan ieereszkedek az alattam fekvő, meredek, agyagos lejtőre. A lejtő lehet úgy másfél méter hosszú, nedves és csúszós. Alig lehet megállni rajta. A végén ismét jókora lépcső. A szűk folyosó itt már tekintélyes hasadékká tágul. A teteje lehet vagy tíz méter magasan. A hossza ennél több. A szélessége egy-három méter. (Gyakorlatlan ember a föld alatt nagyon rosszul becsül.) Úgy gondoltam első lépésként a biztosító kivételével mindenki jöjjön le eddig. A második lépcső alatt erre elegendő hely van. Ezen a lépcsőn elég nehéz lemenni, mert a teteje aláhajló és a lábnak alatta nem nagyon van mibe kapaszkodni. Valamit segít, hogy az előttünk mászok karvastagságú, hosszú fatörzset féktettek a lépcsőre. (Nehéz lehetett behozni.) Meggyújtom egyik gyertyámat. Leragasztom egy kis cseppkő bütyökre, hogy ezt a lépcsőt megvilágítsa. Magam a lépcső szélénél keresek helyet úgy, hogy a lemászóknak segíteni tudjak. Jöhet a következő! Szuszogás, zörgés. A nyílásban megjelenik eg}' láb, majd néhány másodperc múlva a hozzá tartozó Jóska. Ügyesen mászik. Én alulról világítok neki. Sikeresen lelép a második lépcsőn, kiegyenesedik, hogy szétnézzen, azzal kicsúszik alóla a lába, és akkorát vágódik az agyagos lejtőn, mint egy zsák. Szerencse, hogy nem valami hasadék szélén történt. Nevetve feltápászkodik és lábának biztos támaszt keresve a lépcső alján, megáll. Ő alulról fogja segíteni a többieket. Már jön is a következő: Lajos bácsi. Óvatosan lépdel. Még egy lépés és eléri a második lépcsőt. Nyújtom felé a kezem, hogy segítsek, de mielőtt elérném megcsúszik, jókora lendülettel háton csúszva teszi meg a lejtő hátralévő részét. A lépcsővel sincs semmi gondja, légi úton ereszkedik aiá. Ezután hangos csattanással ér földet Jóska lábánál az agyagon. Kezével most már erősen szorítja a kötelet. Gyorsan feláll, nyújtogatja tagjait. Szerencsénk van. Néhány kék folttal és horzsolással megúszta. A fennmaradtak, akik hallották az esés robaját, ijedten érdeklődnek. Megnyugtatjuk, türelemre intjük őket. Ez így nem lesz jó, gondolom és egyik kézzel a kőtélbe kapaszkodva, előveszem a csákányt. Néhány ütéssel kisebb mélyedéseket vágok a lejtő csúszós agyagjába. így jobban megkapaszkodhat a láb. Már készen is van. Indulhat a következő. Dóra bújik be a keskeny nyílásba. Igen óvatosan mászik. Minden lépést külön megfontol, szinte nevetséges. Mi azonban a történtek után természetesnek találjuk. Tekintélye van az agyagos lejtőnek. A második lépcsőnél csaknem kézről-kézre adogatjuk. Szerencsésen leér. Indulhat Papp Pista. Már jön is. Gyorsan kúszik. Az első lépcső felett gyengén meglök egy tenyérnyi, lapos követ. Az megindul, élére áll, leugrik a lépcsőn, és már gurul is tovább. Vigyázz! Kő!! Kiáltom, de nem tudják, mit kell tenni ilyenkor. Én a lábammal kísérlem meg eltéríteni útjából a sebesen guruló veszedelmet, de nem sikerül. Jókora ugrással Keller Jóska arcának vágódik, onnan irányt változtatva, alaposan csökkent sebességgel Dóra lábélének veszi az irányt és ott maradék mozgási energiáját maradandó alakváltozás formájában leadva, végre megállapodik. Jóskán két horzsol ás. Dórán kék folt figyelmeztet: a barlanggal nem lehet tréfálni! Rosszabbul is végződhetett volna. Végre leér Pista is és alapos bűntudattal (vagy más érzésekkel is?) nézegeti Dórát. Bennem is jó adag lelkiismeret furdalás. Még többet, még részletesebben kellett volna beszélni az óvatosságról, a mindenütt leselkedő veszélyről. Rögtönzött megbeszélés: mit kellett volna tenni, hogyan lehetett volna elkerülni az első percek szerencsés végű baleseteit. Apró tanácsok ezek, amiket az ember, ha meggondol, természetesnek vesz, de a veszély pillanatában nincs idő meggondolásra. A kötelet mindig szilárdan kell fogni, az agyagos lejtőn a lábnak kis mélyedéseket kell rugdosni, mielőtt egy kőre lépünk óvatosan meg kell győződni arról, vajon elég szilárdan áll-e. Ha az elővigyázatosság ellenére mégis kő esik, a falhoz lapulva, a kiemelkedések mögött kell menedéket keresni. Minden lépést, minden mozdulatot jól meg kell gondolni. A megfontoltság a barlangban soha nem lehet túlzott. 16
