Molnár Attila: Karcag környékének madárvilága (2008) / 1081-2008

- 2 tói Halasig húzódó földek a Berettyó vizével táplált Nagysárréthez tartoztak. Ezt a képet változtatta meg aztán az ember, saját hasznára. A természetes és a félkultur növényzet pusztulásához néhány adat: TERÜLET kh. 1753 1879 1890 1912 Szántó 15, .200 33, .000 33, .000 55 .000 Rét 5, .700 4, .660 7, .700 1, .900 Szőlő-kert 644 644 634 507 Legelő 34, .000 25, .483 20, .200 6, .300 Nádas 6, .000 654 1, .100 Erdő — 58 37 20 A letűnt vizivilág megörökítésének legnagyobb mestere Győrffy István. Ha érdekeset és életszerűt akarunk megtudni a régi korokról, őt kell idéznünk segítségképpen. Nem volt azért ez a vizivilág szörnyű és terméketlen. Ahogy irja: "Ahol máma zöld akácok között apró tanyák fehérlenek, ott a kövér füvű legelőmezőkön cimeres szarvú fehér marhák rázták a kolompot. Ahol a legelő szárazabb szikesbe csapott át, apró, tippanos füvét juhnyájak beretválták. Ahol a lábnyom vagy szekérút beleveszett a haragos-zöld rétbe, ott a konda bányászott." A rideg gulya, nyáj, konda, a szilaj ménes a mocsár kincseivel együtt megfelelő élelmet adott az embereknek. Nem is kivánták a kunok az árvizek megszűntét. A turkevi tanács 1780-ban igy panaszkodott: "a viznek megtartásáért instálni kell, mivel a viz mingyárt el mégyen, sok helyen alig vagyon térdig való viz és ha ez a kevés árviz sem lett volna, a militia számára szénát sem lehetett volna kaszálni és barmaink most is egyedül ott élhetnek, ahol a viz a földeket megfutotta." Ezek az árvizek a Berettyótól származtak, ami "a világ leglassúbb folyója volt." Erről Szél Mihály kisújszállási pákász esküvel erősitett állitása igy szól: "... a Berettyónak valóságos folyását