Kovács Mónika: Martfű fejlődése és emberierőforrás-háttere a rendszerváltástól napjainkig (2005) / 0863-2005
fröccsöntött és vulkanizált lábbelik gyártására. Megörökölték azokat a nagyobb vevőket, elsősorban a közbeszerzésben (HM és BM, katonai és rendőrségi lábbelik), ahová stabil beszállító volt a Tisza Cipő Rt. A sportcipőgyártásra is ez vonatkozik, kisebb volumenben, de a vívó-, birkózó- és az általános edzőcipőgyártás mostani termékszerkezete szintén azokra a hagyományokra épül, amelyeket még a Tisza Cipő Rt. alakított ki. A legsikeresebb termékcsalád a női - férfi munka- és munkavédelmi lábbeli, amely évek óta az árbevétel egyharmadát teszi ki. Az elmúlt években az import konkurencia jelentősen felerősödött, de ezt a nagyságrendet az új fejlesztések révén sikerült fenntartani. Csaknem ilyen sikeresek az egyen- és formacipők, amelyeket közbeszerzés keretén belül értékesít a vállalat. A már említett HM és BM termékeken kívül szállít a Magyar Postának, a Büntetésvégrehajtási Intézetnek, és a MÁV-nak. A kft. harmadik "lábához" az utcai cipő gyártása, ezen belül a bérmunka tartozik. Éves szinten kb. tizenötezer pár saját tervezésű utcai cipőt is gyárt. Az utcai cipőn belül elsősorban a női, férfi lábbelik teszik ki a nagyobb volument, de időről időre van kereslet a lányka, fiú, gyermek és bébi kategóriában is, egy-egy sikeres modell találkozik a piaci kereslettel. Ebbe a kategóriába tartoznak a sportcipők is, de ettől a szegmenstől lassan megválik a vállalat, csak a tartós partnerek maradtak meg. Az ország számos városában megvásárolhatók a termékek. A munkavédelmi lábbeliket disztribútorokon keresztül kerülnek értékesítésre, de több cég közvetlenül vásárol a gyártól. Az értékesítés egyharmada közbeszerzésen keresztül történik. Ez a kft. is, mint még két kft., a Tisza Cipő Rt.-hez tartozik, privatizáció előtt áll. Az értékesítési elképzelések elsősorban szakmai befektetőt céloznak meg. Pénzügyi befektető ebből az iparágból nem tud megfelelő hasznot kivenni, de szakmai befektető esetében sem volt még olyan megkeresés, amely legalább a tárgyalás szintjére eljutott volna. 28/71