Kovács Mónika: Martfű fejlődése és emberierőforrás-háttere a rendszerváltástól napjainkig (2005) / 0863-2005

Kérdés, hogy ez a privatizáció hogyan, mikor hajtható végre, hiszen a kft. háromszázöt millió forintos jegyzett tőkéje és az épületek jelentős vásárlási értéket képviselnek. Ezt az itteni dolgozók vagy az itteni menedzsment jelen körülmények között megvásárolni nem tudja. A legfontosabb feladat, hogy a szakmai befektető jelentkezéséig a kft. talpon maradjon. Befektetés nélkül nehezen kiszámítható a jövő, hiszen nagy a technikai lemaradás, a fejlesztésre pedig nincs forrás. Továbbra is nehéz időszak következik, de a gazdaság ilyen ütemű fejlődése, a belföldi kereslet növekedése reményt adhat, ha a növekedésből a belföldi gyártók is arányosan részesedni tudnak. - Az ÁPV Rt. álláspontja változatlan: az értékesítésre akkor kerül sor, ha megfelelő befektető jelentkezik. Áron alul és megbízhatatlan vásárlónak nem értékesíti ezt a társaságot sem. Az eddigi privatizáció is körültekintően zajlott, pl. a Saltis esetében többszáz milliós beruházás történt. Néhány évig ebben az összetételben talpon tud maradni a kft., a közösen megfogalmazott fejlesztésekkel, elképzelésekkel életképesen működhet tovább. A legnagyobb fenyegetettséget a hazai háttéripar leépülése jelenti. Különösen a bőrgyárak vannak nehéz helyzetben. A beszerzéseket ezért az import felé kell irányítani. 4.3.2. A Shoe fashion group Kft. A Salamander konszern 1983-ban kezdett Martfűn bérmunkát végeztetni. A '90-es években a Kornwestheimi sorozatgyártást nagyrészt felszámolták és külföldre - többek között Magyarországra ­telepítették. 1997 végén megvásárolták a Tisza Cipőgyár egy részét, majd létrehozták a SALTIS Kft.-t. A cég átszervezése során felújították és felszerelték a cipőgyártásban ismert legfejlettebb technikával. A Salamander Shoes & Trend Company GmbH martfűi üzeme, a SALTIS, Európa egyik legmodernebb cipőgyára, amely kizárólag Salamander termékeket állít elő. Kialakítása, a cég átszervezése, 29/71

Next

/
Oldalképek
Tartalom