Pete Ildikó: Tiszaföldvár helytörténete a helvét hitvallás elfogadásától… (Tiszaföldvár, 1995) / 0745-1999

- 93 f/ Öltözködés Az öltözködésben is számos hagyomány élt még a XX.sz. első harmadában is. A pásztoremberek pitykés "lajbit", ráncos gatyát, cifraszűrt, magas kalapot ( árvalányhajjal ) viseltek. Az alsóbbrendű pásztorok ( csürhések ) egy életre szóló avatott gatyát hordtak. ( Az ügyesebbek "helyből" ki tudtak belőle ugrani, vissza is tudtak ugrani, miközben a gatya megállt a "saját lábán".) Nem nedvesedett át a legerősebb esőben sem. Az utolsó tiszaföldvári pásztor - számadó gulyás -, aki ráncos gatyát viselt rámás csizmával, árvalányhajas magas kalappal még 1938 körül is, az "öreg" Klincsik volt. A XIX. sz. közepén a zsellérek és gyalogmunkások trombitaszárú ( helybeli nevén:"fatengelyű") csizmát hordtak. E csizma fejét és szárát egyetlen bőrdarabból szabták. A szegényebb sorsú nők hétköznap "tótfestő" (kékfestő) anyagból készült ruházatot viseltek, de a tótfestő kötényt a módosabb nők, sőt férfiak: az iparosok is viselték hétköznap, kivéve a kovácsmestereket. A "tisztes szegénységben" élő, ill. módosabb nők a szövetruha elé kötötték hétköznap a tótfestő kötényt. Az idősebb asszonyok általános ünnepi viselete volt a nemzedékről- nemzedékre öröklődött, általában fekete bársony, önmagában mintás, általában zsinóros kabát. Még 1938 körül is előfordult - férfiaknál, nőknél egyaránt -