Ferenczi György: A tiszaföldvári gimnázium létrehozásának körülményei (Tiszaföldvár) / 0454-1985

Az adatokból kitetszik, hogy Cibakházán rendkivül magas volt e népsörüség. Ez már korábban is j lleuző volt, hiszen a kül­területe is -lévén jelentős része s-ől* - sűrűn lokott volt. A népesség 3z*zb a háborús viszonyok ellenére jel ntősen emel­kedett. Ez magyarázható a szőlőterületek lak>.s:;ágot megtartó, sőt odavonzó erejével, ^ezótur környékéről - elsősorban a tanyákról - nrér 1945-48 között is sokan települtek Cibakháza és Tisznföldvár területére, tz a betelepülés később még inkább erősödött. /62 / Cibakháza lakéi / ás az odaköltözők / aj lakó­házak építésével ugy nevelhették a község lakott területét, hogy nem kerültek messze a belterülettől, ugyani :or tágas ud­varház , illetőleg vagy már szőlővel beteleoitett, vagy betele­píthet' területhez jutottak. Természetesen a m'r ismert tényezők mellett a község nagy népsűrűsége is hozztfj'rult lhhoz, hogi' az 1949. évi adatok szerint igen magas a t rpebirtok' al rendelkezik sz ma. Ug; anez a bizonjitéka ennek is, hogy itt a külterület nem a hagyományos értelembe vett tanyák rendsz rét j lontette. Egyébként a kül- és belterületen lakók ar nya csak a megyei ér> különösen ez orssé : os helyzettel tér el jelentősen. Ez azon­ban természetes. Kiemelkedően magos Tisz&földvár - Martfű tényleges szaporulata Aie.l %/. Ennek oka elsősorban a martfűi Cikts RT cipőüzem ma;épülésében, kisebb ré3zben pedig e földvári szőlő vonzó hatá­séban keresendJ. A Kunszentmártoni j-5r4o szerény /+C,4 %-o3 / emelkedés inak az a magyarázata, hogy már ekkor megindult ás ké­sőbb tovább fokozódott a közlekedési lehHőségektől is elzárt apró ti33 zugi fnlv.ikból íz elv ndorlás / Nagyrév, Tiszainoka, Tijz isas stb./ Cibakh'za közságben az ipar hi ánya, a kis birtok­nagyság ellanéremég a legnehezebb időkben ís mara 't megtartó erő, hiszen 196C-baa 3 lakosjág: 5590 fő, népsűrűsége 146,7 /r<5/ A népsűrűség jelentős növekedése a 302 fős csök' enéa ellenére ugy lakúit ki, hogy az 5o-es évek elején ritkán lakott határ­részéből elcsatolták 1795 kh-at. A lakosság nagyobb részének meg­tartáséban a sokaknak megélhetést adó szőlőn kivül szerepet ját­szett a martfűi £iaz& Cipőgyár közelsége 13. Természetesen mind­ez nem jelanti azt, hogy az 50-es évek-beli nagy extenzív iparo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom