Bertáné Sarudi Edit: Egy kihalóban lévő kismesterség, a takácsság bemutatása (1979) / 0420-1983

- 2 Májusban vetették el a magot. Legjobb volt az esős idő. A * májusi eső aranyat ér * közmondást ismerték és hasznosították. Az ország legnagyobb részén külön vetik a magvas kendert , a virágos kendert. A Tiszazugban ez vegyesen Történt. A zsendülő , fejlődő kender számára a legnagyobb ellenséget a folyófü és a madarak jelentették. A madarak elriasztására otthon fából kereplőt készitettek. Májustól augusztusig tartott , mig a kender kifejlődött, ekkorra mésfél-két méter magasra nőtt. Ha már nem szakadozott szét a szára, kézi dörzsölés hatáséra, hozzá lehetett kezdeni a betakarításhoz, a nyüvéshez. / Szójegyzés7/ A nyüvést vidékenként másként végezték. Az ország legnagyobb részén külön nyütték a virágos éskülön a magvas kendert. A Tisza mentén vegyesen. Összefogták a virágos-és magvas kendert. A kitépett szálakat kévékbe kötötték. Egy maroknyi kendert összefogtak és vékony, csenevész kenderszállal alul-felül összekötötték. Ezt nevezik kévemaroknak./ vidékenként kivemaroknak is%/ A kévébe kötött kendert száritani kellett. Ez történhetett ugy, hogy a kerités deszkájára támasztották mintegy mutogatásképpen , hiszen a megtermelt kenderből pótolták az elhasználódott vásznakat, igy nagyon fontos szerepe volt a szép Kifejlett kendernek. A száritás másik formája az egymásnak sátorszerüen állitott kenderkéve lehetett. A száritás után a kendert áztatóba hordták. Nagyon alkalmas volt erre a holt-Tisza , vagy a falu határában lévő mocsoja. Az áztatást állóvizben, egy hétig , folyŐvizben 2-3 hétig tartott.20-25 kévét raktak szorosan egymás mellé, amit még kétoldalt cölöppel megerősítettek. A tetejét lesaralták. Ügyeltek arra, hogy ezt a munkát még a hideg beállta előtt elvégezzék. Miután a háncsszálak közötti kötőanyag elrohadt a kévéket folyóvízbe hordták, ahol a viz ereje elhordja a rothadt részeket.