Pápai Gabriella: A jobbágykérdés megoldásáért folytatott küzdelem Tiszaföldváron (Tiszaföldvár, 1980) / 0419-1983

TISZAFÖLDVÁR HELYZETE A XIX. sz. ELEJÉK A Tiszaföldváron 1846-ban megkötött örökváltsági szerződés szükségszerűen a két fél, a földesúr és a tiszaföldvári jobbágyok érdekeit tükrözi. Ahhoz, hogy megértsük a felek között felmerülő problémák, ellentmondások gyökereit, érdemes megvizsgálni az itt élő emberek anyagi, társadalmi viszonyait, tudati, mentalitásbeli jellemzőit, illetve ezek fejlődési irányát. a./ A földesúri birtok és a birtokos Tiazaföldvárt a török megszállás, a végvári zsoldosok, a nemesség népnyuzé politikája rendkivül megviselte a XVTI.sz. során. A diaár meglehetősen tönkrement falut 17o4-ben egy rác betörés során porig égették. így a község teljesen kihalt. Az ujratelepitést az uj földbirtokos, Olasz László kezdte meg az 172o-as években. De ugy bánt jobbágyaival, hogy azok tömegesen költöztek el. Csak miután 1728-ban a község egyik fele majd 1754-ben az egész területe id. báró Podmaniczky János kezébe került, akkor indult meg a helység végleges betelepítése. Az uradalom nagysága összesen 31944 kat.holdat tett ki. Ehhez a területhez szervesen hozzátartozott Vezseny, az akkoriban még teljesefa pusztajellegű Martfű, valamint Homok és Bökönye, amelyek területének nagy részét szintén legelőnek használták. A Pddmaniczkyaknak mintegy 5o.ooo holdnyi birtokuk volt. Ezek közül néhányat - a tiszaföldvári birtokot is -, családi birtokként kezeltek. Helyzetéért hagyományosan a család legidősebb férfitagja volt a felelős. Podmaniczky János igen nagy energiával látott hozzá, hogy a csekély szántóföldet magábafoglaló, inkább legelőnek használt, sok helyütt vizjárta területmgazdasági életét fellendítse. 177o körül még földközösségben folyik a falu határának müvelése. A szántóföldi müvelésre alkalmas terület jó minőségű csak viszonylag szűk.Azonban már ekkor ahhoz a néhány községhez tartozik, ahol Külső-Szolnokban bevezették a három nyomásos gazdálkodást. /24./