Gyevnár Éva: Hogyan készül a kenyér, a lekvár, a csiramálé, a párkorpa Tiszaföldváron? (Tiszaföldvár, 1973) / 0307-1973

Mikor leszedtem, leszemeltem, megmostam, hogy homok ne legyen rajta, jól összegyúrtam, hogy megerjedjen, jó élesztőssé váljon. Akkor vettem 1 Ft-ért, vagy 2 -ért élesztőt és kovászt csináltam. Rendes kovászt, mint amilyet a kenyérsütéskor szoktunk. Mikor ez megkelt, a szőlővel összegyúrtam. Ezt reggel csináltam s este az egészet tiszta korpával összekevertem, jó keményre, széjjel dörzsöltem, a párszáritót betakartam sütőabrosszal, s arra tettem ki. Az a fontos, hogy jól kiszáradjon, mert ha nem szárad ki, bedohosodik. Mikor kenyeret akar sütni az ember ezt megáztatja. Mikor én sütöttem a kenyeret szakitottam, hát mindig maradt itt is ott is egy kis tészta. Azt kis tányérra tettem és felraktam a kemence tetejére, vagy a gerendára. Az ott megkelt. Olyan hajszál volt a teteje, hogy ha valami hozzáért, már rogyott is össze. Mikor kenyérsütés volt, délután ezt megáztattam. Beletettem egy kb. 1,5 l-es edénybe, 1 1 vizet öntöttem rá, hozzákevertem másfél vagy két marék párt. Többször megkavartam. Mikor jól megkelt, akkor egy kis korpával meg liszttel megliszteztem a tetejét, letakartam, s melegre tettem. A melegen megkelt. Este mikor kovászoltam, a megkelt párt felvizeztem, s szitára tettem. A levét kinyomkodtam, s azzal kovászoltam meg. Akkor olyan jó foszlós volt a kenyér bele.