Botka János: Hagyományos búzatermelés Csépán (Csépa, 1969) / 0123-1971
Mindig csak annyit vittek ki a földekre, amiről tudták,aznap földbe fog kerülni. Régebben kevesebbet vetettek. Egy holdba három véka magot szántak. Később már általában négy vékányit. Nálunk egy hold földre azt mondják, egy köblö s vagy négy v éká s. Általában még ma is inkább igy fejezik ki a kisebb földmennyiségeket . Valószínűleg az elnevezés onnan származik, hogy egy hold földbe egy köböl, azaz négy véka magot vetettek el. « A kiszállított vetőmagot a bevetendő föld különböző pontjain helyezték el, hogy a vetőnek munka közben ne kelljen annyi gabonát cipelnie. Legtöbben a vetőmagot ugy osztották el, hogy egy-egy zsákot a dülővégekre és egyet a dülő közepére állítottak. Ha a vetőmag kevesebb volt, félzBákokat raktak szét. Vetés előtt régen imádkoztak, később legalább azt mondták: Uram segicc s? - vagy a kalapjukat emelték meg. Ezután a gazdi elindult, hogy fölfogja az első élő t. Azt a területet, amelyet egyszeri haladással bevetnek, előnek hivják. A vetést a föld jobb oldalán kezdik el, A vető a mezsgyétől, mellyel majd V párhuzamosan halad, megáll, belemarkol a zsákban lévő gabonába, és ha bal lábbal lép előre, az elő bal oldalán téri t,ha jobbal, az elő jobb oldalán. Ezt végzi folyamatosan. A vetést egyenletesen, ritmusoson kell csinálni.Minden lépésnél egy marék magot kell teríteni, de nem mindegy,hogyan. A vető, miután belemarkolt a zsákba, kinyújtja karját jobbfca, és lépéskor gyors, erős lendítéssel befelé lenditi. Ekkor térit. Ugy kell teríteni, hogy a szemek már a levegőben félkör alakot vegyenek fel. A vető lendités közben szétnyitja ujjait, tenyerét lefelé forditja, ettől szállnak a magok legyezőszerü Lendítéskor egy kicsit fölfelé kell dobni a magot.Már a leveg