Botka János: Hagyományos búzatermelés Csépán (Csépa, 1969) / 0123-1971

-10 5Amikor a kemencét befűtötték, alját kisöpörték, következhetett a beraká

s, A berakás fontos kelléke volt a sütőlapát. Ezt fűz- vagy nyárfából faragták, A fejhe

z, mely nagyságra egyezett a s zakajtó szájáva

l, egy 2-2,5 m hosszú nyele

t erősítettek. Ez az eszköz hálapátra emlékeztet, aminél azonban jobban elvékonyították, a terhek távolabbra történő benyújtása érdekében. Vásárokon, piacokon lehetett beszerezni, ahol erdős vidékről érkező tótok árulták. Berakáskor a pernyelyukra helyezték, s a berakó a szakajtóból a tés tát ráfordította, ^zután a szakajtót nyomban a földre dobta, és gyorsan a lapáton lévő tészta megigazitásához fogott. Majd ezt követően 2-3 cm mélyen a kemence felőli oldalon nagykéssel ölhasitotta, és a lapáton a kemencébe tolta. Ott a kellő helyen egy gyors mozdulattal kirántotta a tészta alól a lapátot. A többi kenyeret is igy rakta be. A cipók a kemence szájához, a kenyerek pedig körben a kemence falához kerültek. Berakás után a kemence száját nem födték be teljesen, a tév

ő egy órán át osak félig volt fölrakva. Egy óra elteltével, miután megállapították, hogy a kenyerek jól sülnek, teljesen fölrakták a tévő-, A cipókat hamarabb szedték ki, mint a kenyereket szónvonóval húzták ki. Lesöpörték, majd kézzel vagy kefével megmozsdattá

k őket.Ezutái a kamra hideg földjére kerültek. Csak kihűlve helyezték őket a kényereskaab

a vagy a pólcra. A család a friss kenyeret nyomban meg is Ízlelte, Általában a korábban kiszedett cipót szegték me

g. A fölvágás előtt mindig keresztet rajzoltak a kenyér vagy a cipó alján a késsel. A kenyérsütő asszonyok mindig büszkék voltak a tudományukra. Nagy szégyennek számitott, ha egy fiatalasszony nem tudott kenyeret sütni. Él ma is olyan ember a községben, aki azt tartja: azért vette feleségül asszonyát, mert amikor fiatalon náluk járt . /.