Botka János: Hagyományos búzatermelés Csépán (Csépa, 1969) / 0123-1971

- 106­nagyon finom kenyeret sütött, és ő egész életében olyat akart enni. Szokás volt sütéskor, de általában csak ujkenyérkor koldus szá­mára is sütni. Ilyenkor egy 1,5-2 kg-os cipóval többet sütöttek. Bzt a koldus ugy kapta meg, hogy a megjelölt helyről mindig elvi­hette. Általában az ereszetaljá n elhelyezett kisasztalon vagy a kanapén volt leterítve. Időnként azonban szűkös esztendők köszöntöttek a paraszt bmberre. Kevés gabona termett. Ilyenkor a búzalisztet próbálta mással pótolni. Igy került sorr a krumplira és kukoricára mint liszt­pótló anyagra. A krumplit megfőzve keverték, dagasztották be a tésztába, amitől jó puha lett a kenyér. A kukoricát finomra, lágy­ra őrölve használták föl, de ettől kemény, könnyen száradó és sár­ga lett. Ezeket nevezték krumpliskenyérne k és kukoricáskenyérne k. Voltak olyan idők is, amikor helyenként egyáltalán nem volt búza­liszt. Ilyenkor kenyér helyett az emberek azstalára került a görhe és a mál é is. A görhét a következőképpen készítették. A finomra da­rált vagy őrölt kukoricalisztet vízzel leforrázták, néhány marék cukorral összegyúrták, majd az igy kapott ragadós anyagot elnyujtot ták és poharakkal vagy bögrékkel kiszaggatták. Sokszor, hogy izle­tesebbé tegyék, kettőt összeboritottak, és egy kanál szilvalekvárt közéjük rakva sütötték meg. A kiszedés után azonnal, még melegen » volt CBak jó fogyasztani, mert kihűlve sokszor még az ember száját is kikezdte. A málé is hasonlóan készült, csak ezt hígabbra hagytál s zsírral vagy olajjal bekent tepsib e öntötték. Sülés után kivag­gosták. «

Next

/
Oldalképek
Tartalom