Kozák Edit: Új világ harcosa - Ó Nagy Benjamin tiszaföldvári proletárvezető (1919) életrajza (Tiszaföldvár, 1952) / 0047-1964

- 2 maguknak tartották fenn. Nem kellett sokat dolgozni, a fizetést azonban mindig elfogadták az államtól. Ilyen gazdasági-társadalmi körülmények, viszonyok között született Tiszaföldváron 1891. évi március hó 21-én egy faluvégi nyomorult viskóban Ő. NAGY BENJÁMIN. Szülei számára több szomorúságot és gondot hozott a kisgyermek, mint örömet. Hiszen a már® meglévő két fiukat is Gábort és Károlyt csak nehéz küzdelmek, megpróbáltatások közepette tudták eltartani, nevelni. A harmadik gyermek még több gondot zúdított a szülők nyakába. Ő. Nagy Benjámin édesapja: Ó. Nagy Gábor, édesanyja: Varga Sára. Mindketten napszámosokként delgoz+ak Balogh Mihály földbirtokos földjén. A napszám-bérből azonban mint középső fiuk:Károly -— meséli, nagyon nyomorúságosan éltek. A földbirtokos hajnaltól késő estig dolgoztatta őket, bizony: agyenáolgoztatás volt ez és mindezért nagyon keveset fizetett. A fejadagot alig tudták megkeresni, ruházkodásra jóformán semmi pénzük sem jutott már. Édesanyjukat nemegyszer sirva találtáí a fiuk, amikor hazamentek munkából. Édesanyjuk iránt érzett határtalan szeretetük révén megértették a sirás okát. Ezért náluk veszekedés nem volt sohasem, pedig a nincstelenség sokszor oka volt a családi veszekedéeeknek az elnyomott, szegény dolgozók osztályában. Alig mult tiz* éves két nagyobbik fiu, azzal állitottak egyszer szüleik elé, hogy ők mindketten dilgozni szeretnének. "Iskolába úgysem járhatunk —— mondogatták szomorúan s igy legalább segitünk szüleinken valamicskét"• Bizony, Édesanyjuk nemegyszer soc a betevő falatot vonta el szájától, hogy gyermekeit némilag is ruházni tudja. Arra is volt eset kis családi életükben, hogy utolsó baromfiját is eladta egy-egy piaci napon, csakhogy valami pénzhez jusson* 1906-ban nagy csapás érte a családot:meghalt éjidesapjuk. A temetés utolsó pénzüket is elvitte, sőt elvittel fejük felől a házacskát is. A szegény édesanya utcá ra került három fiával és csak sok szenvedés, próbálkozás, küszköééís, kérincsélés után kaptak lakást egy Kalóz nevü gazdag családnál, ahol édesanyjuk mosónő lett. "Ez a lakás ha egyáltalában lakásnak lehet nevezni —- még nyomorúságosabb, még rosszabbx volt az eladni kényszerült, sajátunkénál. A gazdának az istállója is különb volt" meséli Károly. "Nem is szeretek én erre visszaemlékezni. Szegény Édesanyánk mindig kisirt szemmel járkált. Legtöbbször nem tudta, hogy holnafc mit ad enni nekünk. Magától vonta meg az ennivalót, szinte alig láttuk enni Őt. Mi is láttuk világosan nyomorúságos helyzetünket, magunk között* sokat töprengtünk, hogy miképpen is segithetnénk Édesanyánkon ás sajátmagunkon. Ő előtte azonban igyekeztünk vidámnak mutatkozni, hogy vigasztaljuk, ami sokszer sikerült is. Mert nincsen nagyobb szomorusi* az édesanyára nézve, mint amikor látja gyermekeinek bánatos arcát és forditva is áll: örül akkor, ha gyermekeit boldognak látja". A kis Béni ekkor alig 15 éves. Iskolai tanulását abba kellett hagyni ugyanugy, mint. bátyjainak. Pedig jó tanuló volt. Az iskola és az iskolai hatóságok azonban nem segitet+ék. Nem nagyon igyekeztek "segiteni" a szegény gyerekeket abban az időben. Elbeszélés szerint a jobb módú gyerekek le is nézték, mivel kora tavasztól késő őszig mezitláb járt foltos ruhában. Már kicsi korában megtanulta, hogy egy-egy ruha évekre szól és nagyon meg kell kimélni. Teleken is hiányos öltözetben szaladt az iskolába, de azért soha nem panaszkodott Édesanyjának, hogy ezzel se szomoritsa. Nem volt olyan gondatlan gyermekora, mint jómódú társainak, iskola- és osztálytársainak. Az élet, az osztálytársadalom hamar megtanította a megpróbáltatásokra. Jebbmódu i skolatársai lenézték. Ez a tény korán megtcnitotta éleslátásra. Ösztönösen meglátta már ekkor is az osztályellentéteket, ellentmondásokat, ha nem is tudta ezeket nevükön nevezni és nem is tudatosodott benne ez a felis««rés. Csak megsejtette, hogy itt valami nincsen rendben, nem igazságos, ami van. Pl. aki gazdag, előkelő ur gyermeke, — ha nem is volt jó tanuló, jc bizonyitványt kap, viszont ő és ugyancsak szegény társai, akik nem divatból jártak iskolába, hanem a tudnivágyásból: bármennyit is tudtak, rossz bizonyitványt kaptak. Lenézték, kicsúfolták, kigúnyolták őket, nemegyszer a közös játékokból is kihagyták őket, vagy éreztették, hogy "kegyet gyakorolnak" azza. hogy megengedik nekik is a közös játékban való részvételt. Nemegyszer egyik-másik tani tó is örült volna, ha minél előbb kimaradtad volna az iskolából. Ó. Nagy Benjámint azonban mindezek a jelenségek nem az urak és úrfiak előtt való megalázkodásra nevelték, hanem összeszoritott fogakkal, ökölbe szőritott kezekkel elhatározta magában, hogy ha felne: küzdeni fog azért az igazságért, amit fiatal fejjel még csak megsejtett, de nem tudatosodott benne, hiszen erre senkisem tanitotta akkor.