Barna Mária - Pusztai Gabriella szerk.: Húszéves a kunszentmártoni múzeum (Tiszazugi Füzetek 8. Kunszentmárton, 2005)

Józsa László: Emlékfoszlányok a kunszentmártoni múzeum alapításának hőskorából

újratelepítésének, „megszállásának" 250. évfordulóját ünnepeltük. A tárlat valóban hű keresztmetszetét adta a település negyedévezredes történetének. Megvalósításában sokat segített Gulyás Imre, a községi tanács helybeli születésű elnöke. A kiállítás egyik ritkaságának számított a II. József császár saját kezű aláírásával ellátott révprivilégium, amely 1786-ban a Földváry család és Kunszentmárton kiváltságos nagykun község között rendezte és szabályozta a Körösön való révátkelés jogállását. A nagymúltú helyi iparosság tekintélyét demonstrálta a két kiállított zászló: a kovácsok vörös színű és a szűcsök zöld színű céhzászlaja, melyeket a jótékony esti sötétség leple alatt vitettem át Papp Lajos és Patyi Ferenc nyolcadik osztályos tanulókkal a templomból a múzeumba, természetesen az akkori plébános, Lázár Pál főesperes tudtával és beleegyezésével. A teljességhez tartozik, hogy a fent jelzett években hivatalosan is megindult a helytörténeti gyűjtemény önállósulása iránti kérelmezés, egészen a Szolnok Megyei Tanács illetékes hatóságáig. Ezen a területen Smuta Kálmánné, a kunszentmártoni járási tanács népművelési felügyelője tette a legtöbbet a múzeum érdekében. Szintén az ő kezdeményezésére és irányításával indultak meg az 1970-es évek elejétől a Tiszakürtön tartott nyári néprajzi táborok, amikor dr. Szabó László szolnoki muzeológus vezetésével egyetemi hallgatók végezték helytörténeti gyűjteményünkben az óriási mennyiségű anyag válogatását, rendszerezését és leltározását. A Tiszazugban folytatott nyári gyűjtések szellemi termékeinek feldolgozásával októberben - neves néprajzkutatók és muzeológusok közreműködésével - kerültek megrendezésre a magas színvonalú honismereti tanácskozások. Az 1971. év tavaszán megbetegedtem, súlyos műtéten estem át. Közel másfél évig tartó gyógykezelés miatt meg kellett válnom a múzeumi tevékenységtől. Turcsányi Pista bácsi a szó szoros értelmében „főállású" önkéntes vezetőként vette át a munkát, s 1975-ben bekövetkezett haláláig ő lett a szemlátomást gyarapodó gyűjtemény fáradhatatlan irányítója és lelkes idegenvezetője. Gondos utánajárással sikerült elérni, hogy az időközben megürült szolgálati lakás is a múzeum használatába kerülhetett. A konyhából iroda lett, a két utcai szobából pedig ma is szépen működő időszakos kiállító helyiség. Kunszentmárton legfiatalabb kulturális intézményének sikeres működése meghozta a fokozatos önállóvá válás eredményét. A visszaemlékezés zárásaként ismételten hangsúlyoznom kell, hogy az egykori tömlöc múzeumi célokra való igénybevételének gondolata Baldaszti József tanár úrtól származik, a kivitelezés, vagyis az épület megszerzése, birtokba vétele az én feladatom lett. Mégsem akarok a múzeumalapító szerepében tetszelegni, inkább úgy fogalmaznám, hogy megadatott számomra az élettől annak ajándéka, hogy önzetlen és odaadó munkatársak segítségével Kunszentmárton gazdag múzeumi anyagának méltó elhelyezésére sikerült végleges otthont biztosítanunk. Bejárat a cellátimz