Tiszaföldvári Hírlap, 1991 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1991-11-01 / 11. szám

10 TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 1991. NOVEMBER SÓDERPARTI Egy hír - miszerint Gustav Husak, a csehszlovák Kommu­­nistaPárt egykori főtitkára halá­­laelőtt részesült azutolsó kenet­ben - margójára: Az utolsó kenet (régi, rossz elnevezés), azaz a betegek szentsége a legnehezebben definiálható szentség. Ha ugyanis akövetkező kérdéseket feltesszük, érdekesen adódnak a válaszok. Mi a célja ennek a szentségnek? Testgyógyulás, bűnbocsánat vagy felkészítés a nagy találkozásra Istennel? Mindhárom! Kiknek szól a betegek kenete? Betegeknek vagy haldoklóknak? - Mind­kettőnek! Hogyan is van ez? Nézzük először, honnan e szentség. A keresztény egyház ősidők­től fogva felkarolta a betegeket, elesetteket. Nem véletlenül, hisz maga Jézus is számtalan­szor fordult természetes és ter­mészetfeletti eszközökkel a betegekhez, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy ,amit egy­­gyel tesztek a legkisebbel, velem teszitek’. A nemzetek nagy apostola, Szent Pál ugy­ancsak erről beszél, amikor így ír: ,ha az egyik tag szenved Krisztus testében, az Egyház­ban, vele szenved a többi tag is’. 325-ben a niceai zsinat el­rendelte, hogy minden püspöki székvárosban építsenek kórházat. így alakult ki abetegek szentsége, két szentírási mon­datra hagyatkozva: Márk 6,13 az apostolokkal kapcsolatban tudósít, miszerint: sok beteget olajjal megkenve meggyógyí­tottak. Jakab apostol levelének 5. fejezetében pedig ez áll: ha beteg valaki közületek, hívassa el az Egyház papját, imádkoz­zanak érte és kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó imádság megtartja a beteget és felsegíti őt az Úr, s ha vétkei voltak, megbocsájtatnak neki. Jézus szeretetét sugározza te­hát tovább az Egyház, amikor a betegekhez fordul, akár kariz­matikus, akár szentségi formá­ban. A karizma a Lélek ajándé­ka másokért. Az orvosi és ápolói tevékenység, a betegekről való szerető gondoskodás, az értük mondott imádság és bátorító szavak, a rendkívüli gyógyulást előidéző, hitből fakadó imád­ság és mindaz, amit a hívek beteg testvérükért, „másokért" tesznek, a Lélek indítására történik, tehát karizma. De Jé­zus tevékenysége folytatódik a betegek kenetében is. A pap által az EgyházfelajánljaKrisz­­tus (a felkent) kegyelmét (isteni szeretetből fakadó erejét) a betegnek. Ez a kegyelem meg­segíti, talpra állítja ha bűnöket követett el, azokért bocsánatot nyer. Mindkettőnek célja seg­íteni a beteget itt és most, megvalósítani Isten országát itt és most. Talán a régi elnevezésből fakadó félelem miatt, talán hitetlenség miatt, de sokan vona­kodnak papot hívni a beteghez. A szentséget kiszolgáltató pa­pot visszautasítani pedig annyit tesz; Jézust visszautasítani, az üdvösséget visszautasítani. Vannak hazánkban olyan he­lyek, ahol csak a szentségekkel ellátott beteg temetésén szólal­nak meg a harangok. Kivéve persze, ha egészen váratlanul, hirtelen következett be a halál, s így nem készülhetett ilyen módon fel rá a beteg. Rendes körülmények között járóképes beteg is részesülhet évente egyszer a betegek szentségében. Általában anagy­­böjti lelkigyakorlat idején, a templomban. Ha otthon fekvővé vagy kórházi ápolásra szorulóvá válik, a pap keresheti fel a szentségekkel. Lelki * beszélgetés, bűnbánat, szent­gyónás, betegek kenetének felvétele s végül szentáldozás. Ez az ideális sorrend. De ha már minden egyébre képtelen is a beteg, a szent kenetben s a vele járó feloldozásban része lehet. Adjuk hát meg magunknak s hozzátartozóinknak ezt a csodálatos lehetőséget! Felejtünk Egyszer gimista koromban otthon felejtettem az ellenőrző könyvemet. Az első szünetben kellett hazatekemem érte. A minap egy autóstopos katona ottfelejtette sapkáját a kocsimban. Úgy mond­ják az obsitosok, büntetésből egyszer nem mehet haza. Múlt hónap­ban elfelejtettem befizetni a villanyszámlát. Legközelebb jobban ráfigyelek, mert különben ráfizetek. Ma jutott eszembe, Cegléden van egy Erzsébet nevű ismerősöm. Már csak utólag tudom felköszön­­teni. Vajon mindig megússzuk ennyivel? Mindig helyrehozhatjuk, amit elfelejtünk? S főleg mi van, ha nem valamit, hanem valakit felejtünk el? Most talán azt hiszed, Kedves Olvasó, egy rendkívüli személyre szeretnék emlékeztetni. Nem. Mindenkit más és más személyre, személyekre. Ez persze nem megy másként, mint hogy megpróbálok emlékezni én magam. így, a papíron természetesen nem mindenkire, csak aki most úgy hirtelen, este 11 -kor itt a heverőmön eszembe jut, s úgy érzem, a Kedves Olvasónak is eszébe juttat egy-két rég felidézett személyt. Eszembe jut nagy bajuszú nagyapám. Igen, most, hogy eszembe jut, újra magam előtt látom a bajuszán fennakadt levestésztával, s ahogy mindig elkísért bennünket egy darabon hazafelé a templomból, mielőtt ő maga is hazaindult. Eszembe jutEgyed Margit, azelső tanító nénim. Vastag szemüvege, ráncos, de mindig huncutul mosolygó arca, ahogy átveszi a rengeteg virágot pedagógusnapon, amit aztán néhányan, legkedvesebb lurkói vihettünk neki haza a Malom utcába. Nővérem mindig a bicikli kormányán vitt. Egyszercsak megugrott az első kerék egy téglán, s beleestünk az árokba az iskola kerítése mellett. Könyörgött, ne mondjam meg otthon, mert akkor nem engedik, hogy máskor is a kormányon vigyen. Nem mondtam el. S egy másik vérbeli pedagógus, Petelei. Felső tagozat, számtan, mértan, fizika. Ott ül az első pádon és mesél a helsinki olimpiáról, melyen mint TF-es részt vett. De megtanította azt is, hogyan lehet könnyen, fejben négyzetre emelni az 5-re végződő számokat. Egy kislány ugrik most be. Mari. Egyik nap, szüleivel kirándulni mentek a balatonszabadi családi üdülőből. Egésznap egy homokváron dolgoztam, hogy amikor este megjön, megmutathassam neki. Boldog volt, de talán én még jobban. Másnap a stégen mellettem feküdt, a karunk összeért a csuklónktól a könyökünkig, s ő nem húzta arrébb. Zsiráf. így hívtuk, akivel négy évig egy padban ültem a gimiben. Ott, a zsibongó előtti szögletben tanultuk egy szünetben gyorsan az Epilógust; Az életet már megjártam, többnyire csak gyalog jártam, gyalog bizony, legföllebb ha omnibuszon... Miskén lett iskola­­igazgató. Büszke vagyok rá. Na és az öreg rektor? Mintha csak most magyarázná; néha kérdezni is köll - így makóiasan! - a gyónótól. Például ha lopott, hát mit lopott? De ha azt mondja, egy zsák kukoricát, azt már nem köll mögkérdözni, csöves volt vagy morzsót! Bereden volt egy kis elsőáldozó, Nóri. Megtanított kis mondókákra. Mondtuk a szöveget s közben ritmusra csaptuk össze tenyereinket. О volt vagy 88, én 188 centi. Piszok jól néztünk ki. Édesapám könnyen könnyező szemeit törölgette, amikor egyszer alőadtuk produkciónkat Nórival. Igen, édesapám. Holnap lenne 84 éves. Sokszor húzta fel fél 3-ra a csörgőórát. Nem csoda, hogy aztán néha elaludt az asztal mellett ebéd után. Öreg volt már, mikor megveregette Szent András szob­rának András-keresztjét a Szent Péter-bazilika tetején; segítsen még egy kicsit, ha már ő is András. Segített is, még egy kicsit. Nem könyvkiadó kínált fel lehetőséget, csak a Földvári Hírlap egy fél oldalt. Be kell hát fejeznem. Esetleg még annyit, emlékszem a múlt szombati estére is. Egy család hívott meg vacsorára. Minden ok nélkül. Talán csak mert barátok lehetnénk. Finom volt a kacsa, de a somlói is. Folytasd te! De látod, a szépre kell emlékezni. Az teszi széppé a jelent. Kívánom, jusson eszedbe sok szép, s gondoskodj róla, hogy ha majd te jutsz eszébe valakinek, az is szép emlék legyen. S most gyorsan ágyazás, s aztán még legalább egy fejezet a könyvből, amit a somlói után kölcsönkértem. Ajjaj, rögtön éjfél. Szent Erzsébet napja. Tamási József

Next

/
Oldalképek
Tartalom