Tiszaföldvári Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 1-12. rész)

1990-12-01 / 12. szám

1990. DECEMBER TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 3 Még egyszer az emlékműről Sokáig fogunk még emlékez­ni arra a november 18-i szomorú hangulatú ünnepélyes esemény­re, amelyről előző számunkban csak röviden tudtunk beszámol­ni. Elsősorban azoknak szeret­nénk most elmondani, mi is tör­tént, akik nem voltak jelen a megemlékezésen. A ködös, hűvös idő ellenére mintegy hétszázan jöttünk össze délelőtt 11-re a gimnázium előt­ti parkban. Miután elénekeltük a nagyszámú énekkar közremű­ködésével a Himnuszt, dr. An­­derkó László lépett a mikrofon­hoz.- A mai napon a második vi­lágháború tiszaföldvári áldoza­tainak emlékére szentelünk em­lékművet, mondotta, majd mi­után köszöntette polgármeste­rünket, országgyűlési képvise-Az 1988-ban megkezdett mun­ka fontos állomásához érkezett november 25-én. Felszenteltük az áldozatok emlékét őrző oszlopot. Most, amikor megköszönöm mindazoknak a fáradozását és munkáját, akik segítettek felkutat­ni az áldozatok és hozzátartozók nevét, sajnos azt is el kell monda­nom, hogy az eddigi adatok való­színűsítik, hogy még további ál­dozatok is voltak. Feladatunk, hogy az 6 neveik is felkerüljenek a emlékoszlopra. Ezért arra kérek mindenkit, hogy:- Aki tud olyan áldozatról, aki­nek a neve nem szerepel az emlék­művön, jelentkezzen!- Azon áldozatok hozzátartozó­inak jelentkezését is kérem, akik­lőnket, a vendégként jelenlévő zsidó rabbit és a helyi keresz­tény közösségek vezetőit, fel­kérte Ferenczy György gimná­ziumi igazgatót, a TPT (Tisza­földvári Polgárok Társulata) el­nökét, tartsa meg megemlékezé­sét. Ferenczy György a TPT nevé­ben köszöntötte az emlékező­­ket, s mindazokat, akik eljöttek fejet hajtani. 45 éves súlyos és szégyellnivaló adósságunkat törlesztjük ma, - mondotta, majd így folytatta, - végre nem akadályozzák meg értelmetlen és buta politikai szempontok az emlékezést. Bizony eddig nem volt községünkben egy hely, ahol elhelyezzük a kegyelet vi­rágait, egy hely, ahol megáll­junk egy percre, ahol rájuk gon­dolunk. Ezután elmondta, hogy nek nevei már szerepebek ugyan az oszlopon, de az áldozat adatait még nem azonosítottam!- A tiszaföldvári zsidó áldoza­tok pontos névsorának összeállí­tása is a mi dolgunk. Aki bármi­lyen adattal rendelkezik róluk, il­letve elhurcolásuk körülményei­ről, kérem, szintén jelentkezzen! Remélem, hogy további erőfe­szítéseink egyre teljesebbé teszik a névsort, s talán eléljük, hogy minden áldozatnak méltó emléket állítunk. Segítségüket előre is köszö­nöm. Kalóz Sándor tanár 5431 Tiszaföldvár Hajnóczy József Gimnázium pillanatnyilag 235 név került fel az emlékoszlopra. A több mint 80, községünkből elhurcolt zsi­dóra egy összefoglaló mondat emlékeztet az oszlopon, a nevek után. Elgondolkodtató volt, amikor felhívta figyelmünket Ferenczy György arra, hogy a két világhá­ború több mint hétszáz áldoza­tot követelt községünkben. Hét­száz, zömében fiatalember, akiknek visszatérése helyett csak értesítő jött, rosszabb eset­ben még az sem, maradt az örök várakozás és a gyász. Alávaló ideológiák alapján gonosztevő vezérek, gonosztevő pribékjeik­kel nemzetek kivégzésének to­tális, iparszerű végrehajtásába kezdtek - mondta. Beszéde végefelé pedig így szólt: legyen ez az emlékmű el­gondolkodtató mementó is, azért, hogy a második világhá­borúhoz hasonló rettenet többé sohase forduljon elő. Meg kell végre békülnünk magunkkal, vélt, vagy valós politikai ellen­feleinkkel, a köztünk élő és min­ket körülvevő más népekkel. Végül a fiatalokhoz fordult, be­csüljék meg és vigyázzanak az emlékműre. A TPT elnökének beszédét a Jordán Antal és felesége által vezetett énekkar Dona nobis pa­cem (Adj nekünk békét) szöve­gű dal követte. Az ezután kezdődő ökumeni­kus istentiszteletet Tamási Jó­zsef, a TPT tagja, katolikus plé­bános vezette. Bevezető monda­ta így szólt: Istenen keresztül tudunk elérni hozzájuk, az áldo­zatokhoz, de Isten segítségével tudunk egymáshoz is közelebb kerülni, hogy ne szakítson el egymástól bennünket újabb há­ború. Ezután megkérte Fröhlich Róbert rabbit, tartsa meg meg­emlékezését. A Budapestről érkezett zsidó rabbi felidézte a szomorú való­ságot: a sokáig egy úton járó zsidók és magyarok útja elága­zott a 20. században, s végül gyűlöletté fajult a kapcsolat. De tanúság ez az oszlop, 45 év után még mindig él a szívek mélyén az egykor sárbatiport szeretet. Nem győzedelmeskedhet a gyű­lölet. Hajtsunk fejet és emlékez­zünk a tiszaföldvári áldozatok­ra. Emlékezzünk azokra is, akiknek kezében nem volt fegy­ver, akiket egy-egy támadás al­kalmával egy repesz-szilánk, egy eltévedt golyó ölt meg. Kér­jük valamennyiünk Istenét, ne hagyja, hogy ez az emlékmű a gyűlölet áldozata legyen. A zsidó megemlékezést oda­­illően Istent héber nyelven El Saddainak és Adonainak neve­ző éneket hallhattunk hat fiatal hittanos ajkáról gitárkísérettel. Az ószövetségi nép gondvise­lő istenét felidéző ének után Boncsérné Pecsenya Anna, evangélikus lelkésznő igehirde­tése következett. A bíróság elé állított, majd halálra kövezett István diakónusról olvasott fel szentírási részletet az Aposto­lok Cselekedeteiből. Kihangsú­lyozta, István Krisztus első vér­tanúja, nem védekezik, hanem vádol. Nem felejthetjük el vá­dolni a múltat, ugyanakkor, ahogy István a rázúduló kőzá­por közepette imádkozott, ne­Folytatjuk a második világháború áldozatainak felkutatását Köszönet Köszönetét mondunk mind­azon magánszemélyeknek és szervezeteknek, akik adománya­ikkal és közreműködésükkel hozzájárultak az emlékmű létre­hozásához. Külön köszönjük Dévényi Tamás, Németh Kata­lin és Pazár Béla tervezők, Bagaméry Gáspár parktervező és a Tiszaföldvári Építőipari és Innovációs Kft kivitelező önzet­len és áldozatos munkáját. Szeretném köszönetemet kifejezni a Tiszaföldvári Polgárok Társulatának, amiért az 1990. november 25-én felavatott em­lékoszlop létrehozását megszervezték. Továbbá köszönöm a község lakosságának az erkölcsi, anyagi támogatását, mellyel ezt a szép ügyet szolgáltak. Ezzel lehetővé tették, hogy a II. világháború tiszaföldvári áldozatainak méltó emléket állít­sunk. Mi mindnyájan, akik eddig édesapák, férjek, testvérek sírjára virágot vinni nem tudtunk, mert nem volt hova, most végre elhelyezhetjük egy jelképes helyre a szeretet csokrait. Hogy milyen érzés nekünk, az árváknak? Hiszen alig vagy talán egyáltalán nem ismertük édesapánkat. Még ma sem tudom megérteni túl az 50 éven, miért kellett így történni. Köszönettel és tisztelettel: Harangozó Lászlóné (Kovács Dona) künk is ez a feladatunk. Imád­kozni azokért, akik Istentől tá­vol élnek, akiknek nem munkál­kodhat szívükben Isten. Végül kezét az emlékoszlop felé emel­ve így áldotta meg az emlékmű­vet az evangélikus pásztomő: Isten oltalmába ajánljuk ezt a síremléket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ezután a katolikus hittanosok kis csoportja énekelt. A Bródy János által jól ismert szöveg: Ha én rózsa volnék... csendült fel. Talán utolsó versszaka volt a legelgondolkodtatóbb: ( Folytatás a 4. oldalon )

Next

/
Oldalképek
Tartalom