Tiszaföldvári Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 1-12. rész)

1990-12-01 / 12. szám

4 TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 1990. DECEMBER ( Folytatás a 3. oldalról) "Ha én zászló volnék, soha­sem lobognék, mindenféle szél­nek haragosa volnék, akkor len­nék boldog, ha kifeszítenének, nem lennék játéka semmiféle szélnek." Az ének után a következő lel­­kipászor, Hajdú Lajos reformá­tus lelkész szolgálata követke­zett. Igehirdetésében kihangsú­lyozta, ez az emlékmű hirdesse a következő évszázadoknak, a harmadik évezrednek, hogy ér­telmetlen a háború, bűn Isten és embertársaink ellen, vétek a sze­retet kettős parancsa: Szeresd Uradat, Istenedet, szeresd fele­barátodat - ellen. Isten elé kell állnunk, aki hitünket akarja lát­ni. Ezért valljuk meg most mindannyian a Szentháromság egy Istenbe vetett hitünket. Ek­kor felcsendült az ősi hitvallás, a Hiszek egy Istenben... kezdetű ima. Ezután az igaz Istent állí­totta a hallgatók elé a református gyülekezet vezetője, idézve az írást: csak a Te igazságodról emlékezem. Végül a legszen­tebb imát mondták el a hívő ke­resztények Hajdú Lajos vezeté­sével: Miatyánk, ki vagy a mennyekben... Újra hittanos gyerekek éneke következett, ahogy azt Csongrá­di Katalin kazettájáról hallották. A refrén így szólt: "Áldj meg engem, áldj meg bennem min­den tiszta szót, áldj meg engem, áldj meg minden hozzám tarto­zót. " Az istentisztelet befejezése­ként a katolikus plébános mon­dotta: Már a Krisztus előtt élő hívő emberek is tisztességes te­metésben részesítették a csaták áldozatait. Akikre most emléke­zünk, nem részesültek ember­hez méltó temetésben. Azt sem tudjuk, hol nyugszanak holttes­teik. Lélekben most menjünk a távoli harcmezőkre, álljunk a közös sírok, vagy éppen Ausch­witz krematóriumai mellé, s mi­közben ezt az emlékművet hin­tem meg szenteltvízzel, imád­kozzunk értük. A felszentelő pillanatokban újra a vegyes énekkar hangja csendült fel: Forr a világ... Köz­ben minden jelenlévő kezében lángra lobbantak a kis gyertyák, s miközben dr. Anderkó László felolvasta a 235 áldozat nevét, ki-ki elhelyezte virágait, koszo­rúit, gyertyáit az emlékmű tövé­hez. Végül a Szózattal fejező­"...A földet és az életet szeretni kell!” TiszafÖldvár körül 40-50 évvel ezelőtt még számos tanya, önálló paraszti gazdaság volt Ma erről már csak az idősebbek mesélnek, a tanyák eltűntek. Utolsó emlék­ként áll az Öcsödi út mellett - a falutól három kilométerre - Kiss Elek tanyája. Az udvaron szor­gos, dolgos kezek munkája lát­szik, kazlak, istállók, állatok és az évente frissen meszelt falak jelzik az érkezőknek: ez a tanya még él!- tisztiké néni mióta gazdálko­dik itt a család?- Ezen a tanyán 1947 óta élünk. Féijemmel és két fiammal mindig önállóan műveltük a földet, de 14. éve már csak egyedül maradtam itt.- Miért nem léptek be a tsz-be?- Agitáltak minket is, de az én jó uram kitartott elképzelései mel­lett, így maradtunk a tanyán. Sok tanya volt itt, vala­mennyit szorgalmas, rendes emberek lakták. Aztán a ’70- es évek elején elfogytak a tanyák, beköltöztek a faluba, helyükön szántóföld lett. Négy tsz vett minket körül, a Petőfi, a Szabad Nép, a Lenin és az Aranykalász, de békességgel éltünk egymás mellett. Tettük a dolgunkat és éltünk, ahogyan tudtunk. Vittük hajnalonként a tejet a beadásba, a vállunkon, en­nél sokkal rosszabb időben és utakon.- Hogyan tudtákteljeslteni a beadásokat?- Nagyon súlyos teher volt, de tisztességgel eleget tet­tünk annak, amit kiszabtak ránk. Vittük a tejet, a tojást, a hízott libát, de a búzát, a hízót, a vágó­marhát, meg a csuda tudja már, mit és mennyit kellett még bead­ni.- A család itt gazdálkodott a tanya körül, itt volt a föld?- Akkor még igen, de aztán jött a tsz és csak a tanyaudvart hagy­ták, a többit betagosították. Me­­zóhéken túl adták ki a földünket De nem volt mit tenni, igazítottuk az új helyzethez az életünket. Önellátóak voltunk, megtermel­tük azt, amire szükségünk volt és többre nem is nagyon futotta.- Az évek múlásával ez egyre nehezebb volt, és a tanyasi pa­rasztok élete a jövőben sem lesz könnyű, úgy gondolom.- Ez egy valóban nehéz élet volt, 19 éves koromtól gazdálko­dók, de könnyen soha nem jutot­tam semmihez. A földön gazdál­kodni, a földön megmaradni nem volt leányálom, ezért aztán sokan itt is hagyták. Azon a néhány hol­don érteni kellett a gazdálkodást, és a munkát mindig tisztességgel el kellett végezni. Az igazi pa­rasztember egy percig sem állha­tott meg, azt csak a nagyobb gaz­dák tehették esetleg. Mi erre szü­lettünk, húztuk az igát, ma is hú­zom magányosan, s teszem ezt, amíg erőm bírja. Apám és anyám két és fél holdon nevelt minket, ahogy nőttünk, minden gyerek hasznosítva volt, de cselédnek nem adtak oda soha bennünket. Nekem véremben van a paraszti élet.- Arra ma is lenne lehetőség, hogy beköltözzön a faluba!- Nem megyek. Ezt szoktam meg, sorsom elől nem akarok és nem is tudok elmenekülni. Én egyszerű emberként éltem és élek, de Istenbe vetett hittel. Ak­kor is kitartottam hitem mellett, amikor az emberek az Istent leta­posták. Ahányszor bezárom az aj­tót este, mindig felfohászkodok Istenhez és érzem, ez ad erőt a másnaphoz. Mert egyre nehezebb már a munka a földön és az állatok körül is.- Mit jelent egy paraszt­­embernek a föld?- Az egész életet annak, aki szívből szereti a földet. De a föl­det szeretni kell, azzal együtt kell élni! A földdel csak az foglalkoz­zon, aki hűséges tud lenni hozzá, aki tudja becsülni, gondozni és vele tud élni. Ha újra kéne kezde­ni, én csak ezt a paraszti, tanyasi életet választanám.- Milyen a kapcsolata az emberekkel Esztike néni?- Azt tudom mondani, hogy jó akapcsolatom az em­berekkel. Hetente kétszer rendszeresen bemegyek a fa­luba, viszem az árut a háza­imhoz, tejfölt, túrót, tojást. Tudja tanító úr, én úgy gon­dolom, van jó és rossz ember is, de minden embert egy kö­pönyeg alá nem vehetünk. Én egyenes és becsületes ember­ként élek, ezt gondolom má­sokról is, én bízok az embe­rekben.- A tanyasi élet állandó küzdelem, megannyi nehéz­ség és megpróbáltatás. Egye­dül, szinte támasz nélkül mi ad új erőt a másnapokhoz?- Szerettem élni. A sok küzde­lem, a munka, a lelki konfliktusok és még mimindenek ellenére csak azt tudom mondani, szeretek élni. Ebben az esztendőben már na­gyon nehéz volt, de elfogadom a mindennapokat ahogyan kapom. A magam nyomorát magamnak kell elszenvedni. Én szeretek szembenézni az élettel, és ezt ad­dig teszem, amig erőm bírja. Ta­lán azt mondhatom, hogy az élet az egyik legszebb dolog. Egy éle­tünk van, becsüljük meg, szeres­sük és éljünk benne emberhez méltóan.- Egyszerű, de mély és őszinte emberi vallomás ez az életről. Azt gondolom, hogy az idő és a mun­ka az ember testi erejét elhasznál­hatja, de a hit és a lélek töretlen maradhat. Kísérje békesség, egészség és erő Esztike néni min­den napját. Boldog karácsonyt és nyugodt új esztendőt kívánok. Petraskó Tamás Arcok - sorsok - emlékek A rcok - sorsok - emlékek : ' ; y: : < V : ; ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom