Tiszaföldvári Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 1-12. rész)
1990-10-01 / 10. szám
1990. OKTÓBER TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 9 Tisztelt szerkesztőbizottság! Megjelenése óta olvasom a TFH-t. Nagyon örülök, hogy van "nyilvánossága" a községnek. Kíváncsian várom minden hó végén az újabb ismereteket Tiszaföldvár múltjáról, jelenéről. Vajh, mi foglalkoztatja kis pátriámat? Úgy látom, hogy ha nem is volt az újság robbanó siker, ezért-azért megvették a földvári polgárok. Szeptember a regionális hatalom újraelosztása jegyében telt el szerte az országban. Felfokozott kíváncsisággal vettem kezembe a szokatlan időben jelentkező számot - Külön kiadás? De nem! П. évf. 8. szám. Olvasom Kiss István (nem tudom, ki 6) vezércikkében: "Világosan kell látni... nem vezethetnek bennünket pártérdekek. Településünk ... csak akkor nyerhet, ha valamennyien a község érdekeit tartjuk szem előtt." Tisztelt Szerkesztőség! Elsősorban Öntől kérek elnézést, hogy mint valamikor Tiborc, most én is elsírjam panaszaimat, füstölgés címmel, ennek elsősorban az Önök írásai az okozói. Gondolatot ébresztettek és én késztetve éreztem magam az írásra. A korom és magányom magyarázza, de szülőfalum reménytelen állapota feletti keserűségem is előidézője ennek. Az egykori tanácstagi beszámolók tanúsíthatják (bár lehet, hogy kimaradt, mint nem a képbe illő), hogy évek hosszú során mindig követeltem egy helyi lap megjelentetését. Most végre itt van s nosztalgia ide vagy oda, de nekem jobb, tartalmasabb a réginél. Az első (próba) számban a Tiszaföldvári Polgárok Társulata nagyon szépen felsorolta a településünk szebbé tételére végrehajtandó feladatokat, a júliusi számban: mit várunk el az önkormányzattól, képviselőnk is nyilatkozott: Közösségért élő, tevő emberek kellenek! így igaz! De mi van, mi történik? Elolvassák a lapot (már akik) - mondják - jó. Es még rá is bólintanak. Ez nem elég! Tenni, cselekedni kell! Kérem, ébresszék fel a polgárokat, győzzék meg őket, hogy érdemes ezért a településért, hiszen most már az övéké s a fiáké, az unokáké. Ne engedjék, hogy az unokák is elvándoroljanak, teremtsenek megmaradási lehetőséget nekik. Mindenki nem mehet a fővárosba, ott már most sincs levegő és ivóvíz is alig. A sajtó ma is nagyhatalom, sokat tehet értünk. Lám milyen jó, a rendőrség is jelentkezik. Most ítm— Mit hozott a posta? . ярШШЛШ Belelapozva a választási tájékoztatóba, roppant csalódottan konstatáltam, hogy a TPT és a DIÓ képes ajánlatán kívül nem tudtam a jelölteket megismerni. A TFH fejlécén úgy látom a felírást, hogy üszaföldvári polgárok lapja. Vagy mégsem? Kérdésem, hogy miért? Mi ebben a féltájékoztatásban a fönt idézett községi érdek? Kérem szándékaik teljes (és nem fél) indokolását és nyilvánosságra hozatalát. Megvallom, szívesen kaptam volna kézhez egy választási étlapot 13,50 Ft-ért. Talán többen elmentünk volna! Egy a számos tiszaföldvári polgár közül, aki konok (sok) párton kívüli, s aki úgy érzi, hogy ismét hátrányos helyzetbe kerül/he/t. Bicskey István már a miénk, felejtessék el velünk, hogy nem olyan régen még ellenünk használták őket fel. De a nép nevében. Sokan - én is - szívesen olvasom Bagi Judit írásait. Kérem ne hagyja abba - bár amíg Spiró György, Moldova György, Esterházy Péter - s még egy néhány- regényei, színdarabjai a fiatalok kezébe kerülnek, továbbá Jancsó filmjei szinte ellenpropagandái a szép magyar beszédnek- addig egyenlőtlen a küzdelem. Jancsó amúgy is kijelentette, hogy küzdeni fog az elavult egyházi prüdség ellen. Nem kell kézbe venni, be kell tenni és nem kell megvenni az ilyen könyveket. Ha az igényesség nem lesz fogyasztója az ilyen irodalomnak, akkor az írók is másként fognak írni. Név és cím a szerkesztőségben Tisztelt Uram! Ön kérte, hogy neve és címe ne szerepeljen levele alatt a lapban. Innen ez a személytelen megszólítás! Megkaptuk és szívesen vettük gondolatébresztő leveleit. Örülünk annak, hogy nemcsak a levegőbe irkálunk, hanem olykor foganatja is van írásainknak. Elvárásaink, vágyaink találkoznak az Önével. Mi is Földvárra gondoltunk, amikor újraélesztettük a lapot, ha ezzel pezsdíthetünk a község életén, azt már sikernek könyveljük el. Dicsérő sorait köszönjük, kiváló tisztelettel: a Szerkesztőség Tisztelt Szerkesztőség! Nem vagyok híve a nyílt levelezésnek. Talán a levelezésnek sem. Sokkal inkább élő szóban, szemtől szembe szeretek véleményt mondani, cserélni, meggyőzni és meggyőzeim, ha lehetőség van rá. A Tiszaföldvári Hírlap augusztusi számában jelent meg dr. Erdei Györgyné "Himnusz a ballagáson" című írása, amelyben a helyi tények ismeretének hiányában marasztalja el a rendezvény szervezőit és talán az egész iskolát. Kinyilatkoztatásai nemcsak a hely, hanem esetenként a tények ismeretét is nélkülözik írásomat kiegészítésnek szánom. Szokásunkkal ellentétben - a szülők és a gyerekek kérésére - önálló ballagást rendeztünk tanév végén. Elkülönítve az évzárótól, hogy az elbúcsúzást még meghittebbé, emlékezetesebbé tegyük. Az időjárás hirtelen esőre váltott, ezért a szabadtéri rendezvény megtartásához nem volt megfelelő. Igaz, tekintélyes méretű tornateremmel rendelkezünk, de - mint kiderült - egy ilyen méretű ballagás megtartására sajtos több szempontból alkalmatlan:- Befogadóképességét az összegyűlt embertömeg jelentősen meghaladta.- Ebbe a terembe vagy csak önálló hangosítást tudunk beszerelni, vagy a rögzített helyű stúdióból vezérelhető az élőben ott elhangzó műsor. A választás előnyeit és hátrányait egyaránt mérlegelni kellett. Ha az önálló hangosítást választjuk, minden helyén lesz ugyan a ballagáson - vendégek, ballagok, műsort adók és az igazgató is - csak éppen azok hiányoznak (mert haza kell őket küldenünk), akiktől el kell búcsúzni. Személytelenné válik a ballagás, mert nélkülözi a rendezvény azt az 500 diáktársat, akikkel együtt élték a nyolcszor tíz hónap hétköznapjait. Ezért nem volt más választás, mint a műsor személytelenítése, azaz a stúdió vezetékeit nagy nehezen meghosszabbítva az előtte lévő tekintélyes méretű zsibongóból az élő műsort "vittük rá" az iskolarádió hangszóróira. Igaz, így nélkülözni kellett a műsort adó diákok, tanárok és az igazgató látványát, de úgy gondoltuk, erre még az évzárón is sor kerül, ahol külön még hozzájuk is szóltam, útravalót adva a tantestület és a magam nevében további életükhöz. így "jelen volt", mert a tantermekben fogadták a ballagókat és azt követően ott hallgatta végig a műsort az 500 főnyi diáksereg is. Hangosításunk megfelelő lett volna, hiszen előtte számtalanszor próbáltuk, de a több száz felnőttből álló fegyelmezeüen tömeget túlharsogni lehetetlen volt. így nemcsak a műsoradók személytelenségét kellett az őszinte érdeklődőknek "tudomásul venni", hanem azt is, hogy alig látott és alig hallott (a tömegtől) valamit. A késés oka ugyancsak a vendégek fegyelmezetlenségéből adódott, mert bár fél órát hagytunk a ballagás megkezdése előtt is a virágok átadására - a rendezvény közben is külön időpontot biztosítottunk - még sem tudtuk a lépcsőn hömpölygő emberáradattól a levonulást megkezdeni. Ha nehezen is, a ballagok az osztályokat körbe járva a tornaterembe értek, ahol elfoglalták volna a helyüket, haa "bátrabb" hozzátartozók gyermekük megkeresésével meg nem bontották volna a rendet A körbe menésre - természetesen - az említett helyszűke miatt gondolni sem lehetett. Elhangzott a Himnusz. A megjegyzést: "Na nem a gyermekek énekelték" - bár a levél írója nem annak szánta -, dicséretként is felfoghatnánk, hiszen énekkarunk és vezetőjük ki tettek magukért, ha így sikerült azt megszólaltatni, hogy azt lemezfelvételnek vélhettéka hallgatók. Igaz, joggal lehetünk büszkék az arany minősítésű énekkar folyamatos tevékenységére, hiszen vezetőjükkel együtt megyeszerete ismertek és elismertek. Őszintén remélem - biztos is vagyok benne -, hogy nem az, vagy nemcsak ez marad meg a gyermekek emlékében. Bizonyára megmarad annak az iskolának a képe is, ahol a tanításon kívül az emberrel is igyekeztek foglalkozni, ahol a tanulók három idegen nyelv közül választhatnak (egyszerre több nyelvet is tanulhatnak), ahol külön fejlesztési programmal foglalkoznak a tehetségek gondozásával, és ahol már a jelenben formálják - egy teljesen új rendszerű - jövőiskolaképét, vállalva ezzel a munkakörüket messze meghaladó kötelezettségeket. Egy végzős diákunk fogalmazott így a cikk olvasása után: "Nagyon szomorú volnék, ha csak a ballagás emléke maradna meg bennem az iskoláról. " Ami pedig az igazgatót illeti: ott volt, hiszen a tömeghez intézett többszöri, csendre intő kérésemet Ön is hallotta. Nem szégyellt kiállni, hanem láthatatlanságra kényszerült. Pedig...ha megkérdezi testvére két kislányát, Mariannt és Andreát, elmondhatják, hogy személyes útravalóval is elláttam őket. Most is, mint a korábbi években is minden ballagót. Budai József igazgató
