Füvessy Anikó szerk.: Fejezetek az 1848-49-es szabadságharc tiszafüredi eseményeiből (Tiszafüredi Tanulmányok 4. Szolnok, 2000)

Borus József: Tiszafüred a szabadságharcban

Abaúj megyében harcoló, gróf Franz Schlik altábornagy vezette osztrák hadtest erősítésére Windisch-Grätz január 19-én útbaindított 4 zászlóaljat, 8 lovasszázadot és 18 ágyút egy másik altábornagy, Franz Edler von Schulzig parancsnoksága alatt, Gyöngyösön és Miskolcon át Kassára. 11 Az osztrák fővezér a magyar főváros, Buda birtokba vétele után hetekig azt hitte, hogy a magyar ellenállás — főváros hiányában ­szinte magától véget ér, a honvédsereg pedig feloszlik. Elgondolása sze­rint a „lázadó kormány" félrevezette a népet, ha tehát a császár rendele­teit az ország lakossága megismeri, a hivatalnokok pedig hódoló nyilat­kozatot tesznek, akkor helyreáll a törvényes — azaz Habsburg-udvar — diktálta rend. Ennek megfelelően Schulzig feladatul kapta az útvonalába eső megyék meghódoltatását is. A Kassa felé tartó különítmény közeledéséről január 22-én érkezett Egerbe az első hír. Izsák László gyöngyösi főszolgabíró jelentette az alispánnak, hogy az ellenség Hatvanban éjszakázott. Gyöngyös rendele­tet kapott „a Nemzet őrség fel osztása és a fegyverek beszedése és a proclamatiók kiosztása" végett. Hamarosan megérkezett Schulzig és a mellé beosztott Mátyus János császári biztos hódolásra utasító rendelete is. A megye bizottmánya január 23-án Egerben tartott ülésén úgy foglalt állást, hogy „a fegyveres túlnyomó erőnek ellent nem állhatva" — enge­delmeskedik. 12 Windisch-Grätz önteltsége nem tartott sokáig; az első komoly csorbát a Perczel Mór tábornok vezette magyar hadtest január 22-én Szolnokot, 25-én pedig már Ceglédet is visszafoglaló ellentámadása ütötte rajta. A budai császári főhadiszálláson már a Szolnok elvesztéséről érkező hírre lázas intézkedéseket tettek Pesten álló csapataik megerősítésére, vala­mint Perczel előnyomulásának késleltetésére. Január 23-án parancs ment az ekkorra már Kápolnára ért Schulzig altábornagynak, hogy alkalmas tiszt vezetésével küldjön egy lovasszázadot Poroszlóra. Ez a század terjesztette el a hírt, hogy hamarosan 10 000 főnyi, 30 ágyúval 11 A Gödöllőig merészkedő császári járőrökre ld. tőlem: Dembinski fővezérsége és a kápolnai csata. Az ellentámadás problémája 1849 februárjában. Budapest, 1975. 77. o.; — az általános katonai helyzet ismertetése ugyanebben a munkában. Schulzig küldetése u.o. 78. o. 12 Izsák jelentése Heves megyei Lt. 1849. évi iratok, 73. sz. Schulzig sajátkezülcg aláírt, német nyelvű. Hatvanban jan. 21-én kelt rendelete u.o., 76. sz. A megyei bizottmány határozata 1849. évi közgyűlési jegyzőkönyv, 164. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom